A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június
Hl A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi, vagy illetékességi kifogás nem merült fel, ilyen a felek részéről sem jelentetett be. Elnök elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását, mire Varannay Sándor előadó jelenti, hogy panaszos irásban visszavonta panaszát. Panaszlottnak előadni valója nincs. Elnök a tárgyalást berekesztette s a biróság meghozta a következő határozatot: A barsi ref. egyházmegye rendes bírósága, mint I. fokú közigazgatási biróság tárgyalás alá vévén Körmendy István panaszosnak a tergenyei egyházközség, panaszlott ellen igazgatói pótlék kiszolgáltatása tárgyában beadott panaszát, zárt tanácskozásban egyhangúlag meghozta s nyílt ülésben kihirdette a következő határozatát. Végzés: A biróság, tekintettel arra, hogy a panasz vissza lett vonva, a további eljárást megszünteti. A végzés kihirdetésénél jelen volt panaszlott képviselete a biróság határozatát tudomásul vette. II. A biróság, mint I. fokú fegyelmi biróság a következőkép alakul, Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula gondnok elnöklete alatt dr. Agyagási Sándor, Székely Béla, Ponoczky István, Gaál Vilmos, Kiss Gyula, Szabó S. Zsigmond és Varannay Sándor tanácsbirák. Ügyész dr. Kersék János. A jegyzőkönyvet Czeglédy Pál e. m. aljegyző vezeti. Tárgy : Pásztor Gábor és társai pozbai egyháztagok fegyelmi panasza Járdánházy József pozbai tanitó ellen. A felek szabályszerűen megidéztettek és megjelentek Pásztor Gábor, Szabó János és Czimer Gábor panaszosok, Járdánházy József panaszlott. A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi vagy illetékességi kifogás nem merült fel, ilyen a felek részéről sem jelentetett be. Elnök elrendelvén az ügy érdemleges tárgyalását, mire Varannay Sándor előadó részletesen ismertette az ügyet. Felek felhivatván előterjesztéseik megtételére, panaszosok panaszlott megbüntetését kérik, panaszlott pedig hivatkozva az iratokban előadottakra felmentését kéri. Ügyésznek előterjesztése nincs. Elnök a tárgyalást berekesztette s a biróság zárt tanácsko-