A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június
76 A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, Patay Károly esperes önmaga ellen érdekeltségi kifogást jelent be. Mielőtt azonban bejelentése tárgyában a biróság határozathozatalra vonulna vissza és a biróság végleg megalakulna, ugy a panaszosok, mint a panaszlott részéről az ügy, valamint vele összefüggően a zselizi dijlevél kérdés békés megegyezés utján való rendezésének óhaja merült fel. Erre a biróság zárt tanácskozásban meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő határozatot. Végzés: Tekintettel arra, hogy az összes felek részéről a megegyezés iránti óhaj merült fel s az ügy békés befejezésére kilátás van, a biróság az ügy tárgyalását felfüggeszti. A felek kívánságára dr. Nagy Béla és Czeglédy Pál tanácsbirákból álló küldöttség küldetik ki az egyházmegye részéről. Az egyházközség képviseletében a lelkész, Csurgai Lajos, Dóka József és Szaiai Jónás, Szarka Zsigmond részéről Dóka János, Hasznos János és Kabai Tóth Sándor tagokból álló bizottság működik közre. A felek ezen tárgyalásokra ügyvédi képviselőt is vihetnek magukkal. Az eddig felmerült 646 КС. eljárási költség előlegezésére az egyházmegyei pénztár felhivatik. A végzés kihirdetésénéi jelen volt felek a biróság határozatát tudomásul vették. IV. A bíróság, mint I. fokú fegyelmi biróság a következőkép alakul. Patay Károly esperes és Ponoczky István tanácsbiró elnöklete alatt Kiss Gyula, Szabó S. Zsigmond és Székely Béla tanácsbirák. Ügyész dr. Nagy Béla. Jegyző és előadó Czeglédy Pál egyh. m. aljegyző. Tárgy : Juhász Pál nagysallói lelkész fegyelmi ügye. A felek szabályszerűen megidéztetíek és megjelentek : dr. Nagy Béla ügyész és Juhász Pál panaszlott. A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi, vagy illetékességi kifogás nem merült fel s ilyen a felek részéről sein emeltetett. Tárgyalásvezető esperes elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását, mire Czeglédy Pál jegyző, előadó ismertetvén az ügyet, felek felhivattak előterjesztéseik megtételére.