A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június
4 Jelen volt a keheibeli tanítói kar csaknem teljes számban, a testvér komáromi egyházmegyéből Zsemlye Lajos hetényi lelkész és több érdeklődő világi egyén. 1. A 88-ik gyönyörűséges ének elhangzása után Esperes magas szárnyalású, megkapó képekkel és hasonlatokkal átszőtt, áhítatot keltő, buzgó imádsággal emelte a lelkeket a Mindenhatóhoz kérve áldását, megszentelő kegyelmét, az egyetértés és világosság lelkét a gyűlés tagjaira és az egyház üdvét előhaladását munkáló tevékenységére. 2. Imádkozás után felhívta Esperes az egyh. főjegyzőt az alakulási jegyzőkönyv felolvasására, amelyből megállapítást nyert, hogy a közgyűlés alkotó tagjai csaknem teljes számban megjelentek, minélfogva elnöklő Esperes a gyűlést határozatképesnek és megalakultnak jelentette ki. Tudomásul szolgál. 3. A közgyűlést vezető Esperes a gyűlési jkv vezetésére az e. főjegyzőt, a szólni kivánók feljegyzésére az e. aljegyzőt kérvén fel, a gyűlési jkv hitelesítésével dr. Tóth Sándor és Antal Gyula bízattak meg. Egyben bejelentette az Esperes, hogy távolmaradásukat jelentették Patay Miklós, Lányi Árpád, Kovács S. Kálmán és Szirmai János lelkészek, Salzberger János és Juhász Zoltán tanácsbirák. A megbízások és bejelentések jóváhagyólag tudomásul vétetnek. 4 Ezek után dr. Demény Gyula e m. gondnok emelkedett szólásra, aki mélyen szántó, eszmélkedést keltő, tartalmas beszédet intézett a közgyűléshez. Éles világítással rámutatott, a nehéz válságos gazdasági viszonyokra, amelyek az egyházak életében is éreztették hatásukat és súlyos próbára tették különösen kis egyházaink, de általában közegybázunk anyagi, sőt valláserkölcsi életét is. De hála legyen a kegyelmes isteni gondviselésnek egyházaink az erőpróbát kiállották, s dacára a nehéz időknek a hitélet nem lanyhult, az egyházszeretet, áldozatkészség, a kötelességteljesítés nem fogyatkozott meg, s mind ez biztató záloga egy ujabb, gazdag fejlődésnek, termékeny áldásos egyházi életnek. 5. Olvastatott a szavazatbontó bizottság Léván, 1932 junius 22-én felvett jegyzőkönyve az egyházmegyei tanitóképviselőválasztás tárgyában, mely szerint beérkezett 29 egyházközség 30 szavazata, melyből Galambos Béla kissárói tanitó 20 szavazatot kapott.