A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. június

âû végre : azaz a réf. magyar tannyelvű tanítóképző Intézetet a f. év szeptember 1 -én feltétlenül nyissa meg. II. Gyülekezeteinknek és híveinknek áldozatkészsége és isko­láink iránt való érdeklődése örvendetes és felemelő érzéssel tölthet el. n) Új tantermeket építettek : Pózba, Vámosiadány és Nagyod ; új tanítói lakásokat: Nagyod és Hontvarsány. Indítványozza tanügyi bizottság, fejezze ki egyhm-i közgyűlésünk a felsorolt egyházaknak iskoláink iránt tanú­sított áldozatkészségükért legőszintébb háláját és köszönetét ; de nyilvánítsa elismerését összes gyülekezeteinknek is azért az állandó és odaadó gondoskodásért, mellyel iskoláink iránt viseltetnek, kérvén őket, hogy iskoláink iránti szeretetüket továbbra is őrizzék és tartsák meg ! b) Második tanítói állás szerveztetett : Vámosladányban és Garammikolán. Fejezze ki egyhm-i közgyűlésünk ezen gyülekezete­inknek, az iskolájuk fejlesztésében meghozott áldozatkészsé­gükért, háláját és köszönetét. Egyben hívja fel gyülekeze­teink figyelmét a 226— 922. számú iskolatörvény 5. §-ára, amely szerint az 1932—33. tanévtől kezdődőleg az egy­tanerős iskolákban megengedett legmagasabb tanuló lét­szám 50 ben állapittatik meg ; vagyis mindazon helyeken, ahol a tanulók létszáma az 50-et meghaladja, feltétlenül követelni fogják a második tanerő beállítását. Felhivatnak tehát gyülekezeteink, hogy ahol a tanulók létszáma az 50-et meghaladja, már most gondoskodjanak arról, hogy a szük­ségessé váló második tanerőt majdan minden fennakadás nélkül beállíthassák. E szempontból különösen felhivatnak, mint ahol már jelenleg is túlzsúfoltság esete áll fenn : Bori, Hont füzesgyarmat, Baracska, Újiót, Újbars, Garamlök, Mohi, hogy minél előbb intézkedjenek a második tanítói állások felállításáról. c) Az iskola épülete és a tanítói lakás nem megfelelő: Pár­nádon és Nagysallóban ; a tanterem renoválásra szorul Töhölben, javítást kiváltó tanítói lakások vannak: Felsőpélen és Mohiban. Az utóbbi három gyülekezetünket szólítsa fel egyhm-i közgyűlésünk a szükséges javítások megtételére. Mivel a farnadi gyülekezet elöljárósága az építkezéseknek már a közel jövőben való megkezdését kilátásba helyezte, egyhm-i

Next

/
Oldalképek
Tartalom