A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929, 1930

< t I szüksége fl reá, az utóbbi állítás pedig ennek ép az ellenkezőjét jelenti oly magyarázattal, melynek el nem fogadása illospálisnak látszhatik egyrészt, másrészt alkalmas arra, hogy a gyengéket igaz­mondásukban megakadályozza. Panaszlott kívánságára vizsgáló bizottság megállapítja, hogy 1928. január 1-től 2 tanerő működik a zselizi ref. iskolánál. A panaszlott ezen kívánságának megállapítása az énekkar nem vezet­hetésére felhozott azon magyarázatát is elfogadhatatlanná teszi, hogy nagyfokú elfoglaltsága miatt erre kénytelen volt. Munkája a zselizi ref. iskolának 2 tanerőssé fejlesztésével erősen csökkent. Idejéből sok felszabadult, tehát vezethette volna az énekkart, melyre különben törvény, dijlevél, pályázati feltétel világosan kötelezi a zselizi ref. egyház orgonista kántortanitóját. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülménynek vette a biróság panaszlott büntetlen előéletét. Az itélet kihirdetésnél jelen volt felek nyilatkozattételre hivatván fel, dr. Tóth Sándor egyh.-megyei ügyész és Csurgai Lajos panaszos súlyosbítás, Szarka Zsigmond panaszlott felmentés érdekében bejelentették felebbezésüket. Kmft. PONOCZKY ISTVÁN PATAY KÁROLY esperes, egyh. elnök. tanácsbiró, vil. elnök. Jegyzette : CZÈGLÉDI PÁL egvhm. aljegyző. ши

Next

/
Oldalképek
Tartalom