A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

162' Az 1923-ik évben négy ízben voltam Aranyosmaróton a refor­mátus hívek körében; még pedig 1923. március hó 3-án, amikor az egyhéztagok után tudakozódtam s azokat Írtam össze ; úgy­szintén 1923. évi július hó 19-ikén történt látogatásom is ilyen Jellegű volt. — A harmadik látogatást 1923. október hó 14-én tar­tottam. amikor lie. Fizély Ödön ág. ev. lelkész úrral együttesen tartottunk istenitiszteletet a nagyobb számú evangélikus és a kisebb számú református híveknek ; az evangé'ikus lelkész úr imádkozott és bibliát olvasott ép pedig prédikáltam. — Ugyanekkor a híveknél látogatást is tettem. — A negyedik látogatásom 1924. december hó 23-án volt, Advent utolsó Vasárnapján, amikor egymagam tar­tottam az istenitiszteletet és úrvacsorét is osztottamr^ Sajnos azonban, hogy alig egy ketten vettek részt az istenitiszteleten, úgy­szintén ugyanannyian éltek az úrvacsorával is. A családok száma Aranyosmaróton és környéken mintegy tizre tehető 15 családtaggal. — Lie. Fizély Ödön ág. ev. lelkészúr Léváról minden hónapban tart Aranyosmaróton isteniliszteletet, melyre a ref. hívek is elszoktak járni ; viszont az evangélikus hivek eljöttek az általam tartott istenitiszteletre. Köszönet illeti lie. Fizély Ödön urat, ki az istenitisztelet meg­tarthatása körül segítségemre volt és jövöbeni segítségét is fel­ajánlotta. Általános észrevételem az, hogy évenkint egy két látogatás istenitisztelettel egybekötve, jóleső hatással van a hivekre. Aranyosmarót pénzei az egyhm. pénztár által kezeltetnek ; az 1923-ik évi számadást idejében beterjesztettem az Egyh. megyei Számvevőszékhez; a számadás jóváhagyatott. — - A fentiek jelentése mellett, — maradtam " " Nagytiszteletű Esperes Úrnak Kiskálna, 1924. VII—1. kész szolgálattal : KONTA KAROLY ref. lelkéez. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi s az aranyos­maróti hivek gondozásáért úgy Konta Károly kiskálnai, valamint lie. Fizély Ödön ág. ev. lelkész úrnak köszönetét és elismerését nyilvánítja s felkéri őket az elárvult fiók­egyház további szíves gondozására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom