A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1921, 1922, 1923, 1924

147' Mely alkalommal : 1. A 37. dicséret 1. versének eléneklése és az Esperes ur meghatóan szép alkalmi imájának elmondása után Esperes а jelen­levőket szívélyesen üdvözölvén és egyszersmind előterjesztvén, hogy jelen közgyűlésünknek egyéb intézkedést igénylő tárgyain kivül legfontosabb két tárgya : Az ujabb 10 évi ciklusra megválasztott e. m. tisztviselői karnak beiktatása, eskütétele, állásának elfogla­lása és a ref. tanítóképző intézet létesítése ügyében beterjesztett javaslat tárgyalása — a gyűlést megnyitja. . 2. Egyh aljegyző felolvassa a gyűlésen megjelent alkotótagok neveit, melynek megtörténte után Elnöklő esperes megállapítja a gyűlés határozat képes­ségét s azt megalakultnak nyilvánítja. 3. Elnöklő esperes a jegyzőkönyvvezetésére Molnár Gyula egyh. aljegyzőt, hitelesítésére pedig dr. Tóth Sándort és Papp Józsefet kéri fel. 4. Esperes ur jelenti, hogy Akúcs Lajos egyh. főjegyző és Sebestyén Ferenc lelkész betegségük,. Juhász Zoltán tanácsbiró egyéb fontos elfoglaltsága miatt a gyűlésen meg nem jelenhetvén, kérik távolmaradásuk igazolását. A jelentés alapján távolmaradásukat igazolja a köz­gyűlés. 5. Olvastatott főt. és mélt. Bertók Béla kárpátaljai püspök urnák mult egyhmi közgyűlésünk üdvözlésére vonatkozó köszönő levele Tudomásul szolgál. 6. Esperes ur beterjeszti a mult közgyűlés által megbízott szavazatbontó bizottság itt következő, a közgyűlés szine előtt fel­olvasott jegyzökönyveit : Jegyzőkönyv felvéve Léván 1923. évi október hó 27-én az egyházmegyei tisztségekre beadott szavazatok felbontása alkalmával tar­tott bizottsági ülésben. Jelen vannak az alulírottak : Elnöklő esperes bemutatja és átadja a bizottságnak a kitűzött határidőig az esperesi hivatalhoz beérkezett a losonci egyház kettős szavazatával összesen 31 szavazó-lapot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom