A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. április, 1920. június, 1920. december

67 lom, felerészben kántori, felerészben pedig tanítói javadalomnak lehetne felvehető. Ezen Javadalmi Jegyzőkönyvek felvétele után tanítóink tetemes államsegélyben részesültek, mely segélyezés bizonyára megérdemlett, melyet egyházilag pótolni képesek nem lettünk volna, de fájdalom, nagy árt is kell érte adni. A h. püspöki hivatal 221 —1920. szám alatt kibocsátott rendelete folytán augusztus 31-én bocsátottam ki körlevelet az iskolai tanításnak szeptember első napjaiban leendő megkezdésére, amint azt Rendtartásunk előírja, hangsúlyozva a körlevélben, hogy egyházi és iskolai törvényeink teljes épségükben fennállanak, azokat az állam hatalom meg nem támadta, hatályon kivül nem helyezte, mert e tekintetben az állam részéről az iskolai tanításra, tankönyvek használatára nézve semmiféle rendelkezés az egyházi hatósághoz nem érkezett. Csak később október havában jelentették egyes iskolaszékek, hogy a tanfelügyelőségek szigorúan elrendelték az állam által kiadott magyar tankönyvek használatát, a köztársaság elnöke arczképének-, Magyarország térképe helyett új térképnek, uj iskolai bélyegzőnek megrendelését, a tanítót tévén felelőssé elsősorban, fizetése megvonásával fenyegetve. Ezen panaszokra ismételve hangoztattam és hangoztatom most is, hogy egyházi autonómiánk, hangsúlyozva, meg nem támadtatván, fenálló egyházi törvényének értelmében vagyunk hivatottak eljárni. Mégis egyes iskolaszékek a tanfelügyelői rendeletnek készek voltak eleget tenni és azt végre is hajtották. Tiszteletteljesen indítványozom, mondja ki a Nagyt. Tekintetes Egyházmegyei közgyűlés, hogy az egyházak és iskolaszékek csak azokat a rendeleteket hajthatják végre, melyek egyházi hatóságunkkal is közöltetnek a kormány részéről. — Ezt autonómikus jogaink megkívánhatják. Mai helyzetünk Nagyt. s Tekintetes egyhmegyei Közgyűlés ! igen nehéz ; látjuk, érezzük hogy csak veszítünk ; a talaj ingadoz alattunk. — Ha azt akarjuk hogy szilárdan megállhassunk, jövőnket, egyházaink jövőjét biztosítsuk : felkeli hagynunk a passivitással, a cselekvés terére kell lépnünk. Egyházaink, lelkészeink, özvegyeink két év óta semmi segélyben nem részesülnek, némelyek igazán nyomorral küzdenek. — Mi a kik őrállókul rendeltettünk, tűrünk, elviseljük a legnagyobb megpróbáltatásokat is ; de ki vállalja a felelősséget egyházaink jövőjéért ? Ha igy maradunk, ha hallgatunk, — sajnos, velünk