A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. április, 1920. június, 1920. december

13 de még is a jobb jövőbe vetett rendithetetlen bizalommal, az isteni gondviselés iránti megnyugvással veszi tudomásul a közgyűlés Esperes űrnak a régi viszonyok, állapotok megváltozására vonatkozó jelentését. Átérzi az ezer éven át gondos szeretettel ápolgató, melengető édes anyai kebelről, egész történelmi multunktól való elszakittatás minden fájdalmát, azon elszomorító vallomást s szemrehányást téve, hogy minden nép és nemzet maga alkotja jövőjét s sorsát megérdemli. Midőn az egyházi életben teljes csend van, semmi mozgalom, semmi életjel sehol nem látszik, a bekövetkezhető káros eseményekérti felelősség tudatában érzi a közgyűlés, hogy valamit tennie kell, hogy elszakittatva a kerülettől, az egyetemes egyháztól a kezdeményező lépést a kibontakozásra meg kell tennie, éppen ezért ennek tudatában és kényszere alatt, minden további romlásnak, jogaink, önrendelkezésünk egyre erősebben nyilvánuló meggyengítésének elejét veendő : felmenti lelkészeit az erkölcsi felelősség további súlya és következményei alól, megkeresi a többi hasonlósorsu Egyházmegyét, hogy közös tanácskozásra összejőve, kutassák ki a kibontakozásnak hitfelekezetünk múltjához, autonomiájához méltó útjait, eszközeit A tanácskozásra a maga részéről kiküldő Esperesét és Konkoly Thege Sándor tanácsbirót, póttagokkul pedig Bihary Kálmánt és Tóth Sándort s ugyancsak őket megbízta azzal is, hogy a köztársaság kormányánál tegyék meg a puhatolódzó, kezdeményező érintkezéseket, hogy a rövid időn összejövendő tanácskozásnak irányító, a munkálkodást megkönnyítő útmutatás tájékoztatással szolgálhassanak, továbbá, hogy már most kérjék a múltra is mindazon segélyek folyósítását, melyek az evangélikus egyháznak, gyülekezeteinek és minden arra jogosultaknak folyósittattak. Elismerését fejezi ki az egyház szolgáinak, főleg a lelkészi karnak a multunkhoz, kálvinista mivoltunkhoz való törhetetlen ragaszkodásáért, hogy a viszonyok jobbra for dulásának csak halavány reménye mellett is kész volt nélkülözni, nyomort, ínséget érezni, de magát megtagadni egy pillanatra sem. Köszönetet mond Esperes úrnak, hogy a legnehezebb