A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június

— 11 — akad oly kiváló nagy embere egyházunknak, mint amilyen a megboldogult volt. Tehetsége, szorgalma, kitartó, fáradhatlan munkássága szinte páratlanul állt. Figyelmét nem kerülte el semmi. Nem nézte kiesi-e valamely ügy, vagy nagy, bonyolodott-e, vagy egyszerű, hanemcsak azt, hogy h.tsználhat-e vele egyházának s ha meggyőződése igenleges volt, igyekezett azt diadalra juttatni. Hát jó szivét ki ne ismerte volna? Bizonyára nincs senki. Ott fénylett annak melegítő sugára nemcsak, mint magánembernek, de mint püspöknek is, minden cselekedetén, intézkedésén. Elhunytát méltán fájlalja tehát a közgyűlés, méltán hajlik meg a nagy halott emléke előtt s veszi ki részét az általános gyászból, mely nem szokásszerüen, csak harangok zugásában s a fekete zászló lengésében nyilvánult, hanem a szívből jő, s azon meggyőződésből, hogy oly férfiú keze hanyatlott le az egyház kormányáról, kinek hiánya szinte pótolhatatlan. Azonban nemcsak az egyháznak, a közügynek volt fáradhatatlan harcosa a megboldogult., ismeri nemes lelkének még egy szép vonását a közgyűlés, mely kedves családja iránt nyilvánult meg a szinte rajongásig menő szeretetben, s melynek boldogitasa volt élete egyik főcélja. S e gyengéd, e gondos családfő nincs többé ! Ez a tudat kétségtelenül vigasztalhatatlan bánattal, szomorúsággal tölti be a hátrahagyott kedvesek keblét, a gyászoló özvegyet, s a gyermekeket. De, ha a megosztott fájdalom kisebb fájdalom, ugy legyen enyhitő balzsam szívsebükre a részvét, mellyel a közgyűlés velük szemben viseltetik s ezért a gyászoló családnak jegyzökönyi kivonatban leendő értesítését rendeli el. A hűséges főpásztor vegye el méltó jutalmát Istentől !