A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. augusztus, 1907. február, 1907. augusztus
35 által megállapított számban és időre az egyházmegyei közgyűlés által az elnökség, vagy a közgyűlés alkotó tagjainak ajánlatára közfelkiáltással vagy titkos szavazás utján viszonylagos szótöbbséggel választhatók. A bizottság elnökét úgy, mint annak előadóját a közgyűlés nevez ki. A bizottság elnöke és előadója egy személy is lehet. A bizottság eljárásáról a közgyűlésnek, vagy az őt megbízó elnökségnek jelentéssel tartozik. A bizottság az elnökség által esetről—esetre össze hívható, ha az összehívást fontosabn s halasztást nem tűrő érdek parancsolja. VI. FEJEZET. A közigazgatási ügyek előadói. 32 § Minden ügynek feldolgozója és előadója rendszerint a jegyzői kar, a mennyiben bizottsághoz utasítva nincsen. Úgy a rendes, mint a rendkívüli e. m. közgyűlés által tárgyalandó ügyeket az egyházi elnök a jegyzői kar között felosztja, jogában áll azonban a gyűlés alkotó tagjai közül mást is megbízni az egyes ügyek előadásával. 33. §. Az előadók tartoznak az ügyeket lelkiismeretesen feldolgozni s javaslatukat irásba foglalni s azt a közgyűlésen előadni. Akadályoztatásuk esetén, az ügy előadásával, a javaslat felolvasásával valamelyik jegyző, vagy tanácsbiró bizható meg az elnökség hozzájárulása mellett. 34. §. Ezen szabály áll a bizottsági előadóra is, kit azonban csak azon bizottság másik tagja helyettesíthet. VII. FEJEZET. Az egyházmegyei bírósági eljárás. 35 §. Mindazon ügyek, melyek az E. T. V. t cz. 33—34 §.-ban vannak felsorolva, közigazgatási vitás ügyeknek, illetve fegyelmi eseteknek tekintendők és az esetben az egyházmegyei bíróság, mint közigazgatási, illetve mint fegyelmi bíróság az E. T. V. t. cz. 1. r. 11 — 16 íj.-ban foglalt eljárást követi. 36. A bíróság szervezete, hatásköre, a bíráskodás esetei, a birói intézkedés tekintetében az E. T. V t. cz. 11 — 16; 31—39; 40 14 1 §-ai az irányadók. VIII. FEJEZET. Az egyházmegye közigazgatási és bírósági ügyeinek iktatása. 37. §. Minden az egyhm elnökségéhez, közgyűléséhez hatóságoktól, vagy magán felekezektől érkezet beadvány, iktató könyvbe vezetendő és a beadványra az iktató könyv folyó száma, a beadvány érkezési éve és napja reá vezetendő. Az iktató könyvek sorszámai minden év január 1-től deczember 31-ig bezárólag vezetendők. 38. §. Az iktató könyv mellett betüsoros mutató könyv vezetendő. IX FEJEZET. Az egyhm. közigazgatási és bírósági ügyeinek kiadása, kézbesítése. 39. §. Végzések, határozatok kiadására, eltovábbitására, kikézbesítésére a postakönyv szolgál, melynek a sorszám, az iktató szám, a czim és az át-, vagy feladás elismerésének bejegyzésére szükséges rovatokkal kell birnia.