A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. június

— 6 — amennyiben még ezek is esperesi közbenjárás, ellenőrzés és hozzájárulás utján történhetnek és folyhatnak le ezentúl. A káplánok s lelkészek elrendelésének kérdése is megszűnik az egyházmegyék joga lenni, átveszi e jogot az egyházkerületi közgyűlés, illetve esperesi értekezlet, s végső fokon az egyházk. elnökség. Ilyen általános vonás, mely ugyancsak veres fonálként húzódik végig az egész tervezeten, a nagyobbaknak, az erősebbeknek lehető dédelgetése, azok érdekeinek lehető megvédése, kiterjesztése, s a kisebbeknek, azok érdekeinek, létkérdéseinek nem egyszer mellőzése, kellő figyelemre nem méltatása. — Altalános elvként kimondja ugyan, hogy minden egyházközség annyi szavazattal bir, ahány lelkészi állást kebelében fenntart, de mindjárt nyomban kivételeket tesz ismét a nagyobb egyházak kedvéért, amennyiben azoknak minden 1500 lélek után egész 6-ig menő szavazatjogot enged. Ahelyett, hogy erélyesen kényszerítené a nagy gyülekezeteket, hogy р. o. minden 3000 lélekre egy lelkészi állást szervezzenek, amit az 1898 : XXIII. t.-cz. utján most már könnyen megvalósíthatnának, kiváltságokat, jogokat enged nekik, mig a terheik alatt roskadozó kis egyházakra könyörtelenül kimondja: »hogy ha nem akarnak önállóságukról lemondani, filiákká lenni, — mint akiknek létjogosultságuk nincs — közalapi segélyben sem részeltethetek ezentúl.« — Szomorú tünete az időknek és csak hibáztatni, elítélni lehet egyetemes konventünket, e magas testületünket, hogy be nem látva e kettős mérték igazságtalanságait, be nem látva, hogy lelkészeiben, kis gyülekezeteink önálló szerves életében mily óriási ereje rejlik hitfelekezetünknek, s hogy a multakban feladott, nem gondozott kis egyházakkal, elpusztult gyülekezetekkel mennyi zöldülő levél, üde galy tépeték le nemcsak hitfelekezetünk, de nemzetünk életfájáról is, ma, a kongrua-törvéuy megalkotása után is jutalmat, segélyt igér azoknak a kis gyülekezeteknek, melyek önként eltemetik magukat, önállóságukat! Szavazatot, kiváltságot enged a nagynak, az egésznek, a tízezernek, de nem törődik azokkal az egyekkel, százakkal, akik 10, 20 ezerrel megbízott lelkészek gondozása nélkül vesznek, pusztulnak el egyházunk kebeléről! Ugyanez az irány jellemzi az egyházi adózás legégetőbb, legfontosabb kérdését is. Félni, mindent elkövetni, hogy a nagyokat,