A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. június
A zselizi fiókteleptől e czélra felvett 1400 korona kölcsön utólag jóváhagyatik, e kölcsön kamatainak fedezésére javaslatba hozott kivetést azonban az egyházra, jóvá nem hagyja. 20. Szódó templom-renoválásának engedélyezése iránti kérelme megadatik, azzal a kikötéssel azonban, hogy az építkezés megkezdése csak a, tervezett 1300 korona költségnek honnan fedezése iránt az espereshez beterjesztendő jelentése után lessz foganatositandó. 21. Gr.-Kis-Sallónak a templom- és lelkészlak építéséből fennmaradt 5610 korona 40 fillér adósságnak kivetés utján leendő kifizetése iránt benyújtott kérvénye és határozata nem felelvén meg az 1894. évi k. gyűlés 4. pontja 4., 5., 6., 7., 8. alpontjaiban foglalt alaki kívánalmaknak, elvileg jóváhagyatik, hiány-pótlás czéljából azonban kérvényük visszaadatik. 22. Kis-Koszmály 800 kor. adósságának az egyháztagokra adó forint utáni kivetését engedélyezni kéri. Egyházmegyénk a kérelemnek elvileg helyt ad ugyan, s jóleső érzéssel fogadja ez áldozatkészségről tanúskodó határozatot, mindamellett is visszaadja a kérvényt szabálytalan alakiságok miatt azzal, hogy a közgyűlés megtartásának helye, ideje, határozatképessége, a megjelentek nevei, a szabályszerű meghívás igazolása is bennfoglaltassák a felveendő közgyűlési jegyzőkönyvben, addig a végleges jóváhagyás függőben hagyatik. 23. Alsó-Fegyvernek 2300 kor. jelzálogkölcsön engedélyezése iránti kérelme, — nem levén csatolva a vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatok, sem a megterhelendő ingatlanok telekkönyvi ive, sem a költségvetés, — ezúttal tárgyalható, következőleg jóváhagyható nem volt. 24. Nagyod építendő iskola- és tanitólakának tervezetét, szerződését, nemkülönben az építésből származó egyházi pótadó-kulcs helybenhagyását kéri. A 7000 korona építési költségnek '/ 4 részben családfőkre, 3/4 részben földbirtokra leendő kivetése elvileg