A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1902. október, 1903. március, 1903. augusztus, 1904. június

- 34 — Az esperesi jelentéssel kapcsolatban inditványoztatott, hogy egyházmegyei gondnokunknak, aki a farnadi egyház ünnepélyén szintén résztvett, a közgyűlés részéről köszönet szavaztassék, s hogy az esperesi jelentésbe pótlólag felveendők a farnadi nagyobb összegek, adományozók. Továbbá bejelentetett, hogy főt. püspök ur azon alkalomból, hogy a főrendiházi tagságra behivatott, üdvözöltetett egyházmegyénk részéről is. Az esperesi jelentés a közgyűlés által általánosságban tudomásul vétetik, egyes pontjaira nézve pedig batároztatik : a) Az esperesi lemondást tudomásul veszi a köz­gyűlés, de nem fogadja el, hanem felgyógyultáig szabadságot ád gyengélkedő esperesének s a helyettesitéssel a legidösb tanácsbiró bizatik meg. b) Egyházmegyénk két kiváló — tevékenységben és buzgalomban egyiránt nagy — tagjának elhunyta felett a közgyűlés őszinte fájdalmát nyilvánítja, érdemüket jegyzö­könyvében megörökíti s részvétének a gyászoló családnál jegyzőkönyvi kivonat küldésével ád kifejezést. c) Ivenézy Csatár világi tanácsbiró lemondása elfogad­tatik s helyének, valamint a Szabó Lajos halálával meg­üresedett világi főjegyzői és tanácsbirói állás betöltésére a választás elrendeltetik. d) Nagy Bélának N.-Sallóban káplánul való alkal­mazása s exmittálása tudomásul szolgál. e) Az ujlóthi dijlevél —- utólag rendeztetvén.— jóvá­hagyatik s a kerületre megerősítés végett fel terjesztetni rendeltetik ; a mult évi juniusi egyházmegyei gyűlés jegyzö­könyve 34. pontja alatt hozott határozat megsemmisíttetik, mivel a dijlevélböl a két akó bor kihagyatott. f) A juniusi gyűlés jegyzökönyvének 41. és 42. p. alatt hozott határozatok megsemmisíttetnek, mivel a személy­hez kötött dijlevelek megerősítést nem igényelnek az egyház­hatóság részéről s azok fel sem terjeszthetők ahhoz. g) A bessei és baracskai tanítói dijlevelek utólag bekül­detvén, ha máskülönben rendben vannak, megerösithetök, illetve az egyházkerületi jóváhagyó záradék rájuk vezethető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom