A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. június
- 22 — erősebben inkább a birtokot terhelte volna, mint a zselléreket, mégis ezen közmegegyezéssel hozott határozat jóváhagyatik és az egyházi adó házzal biró zsellérek után 3 korona és gyónószemélyenként — az apa, anya kivételével — 40 fillérben; háznélküli zsellérek után 2 korona, gyónószemélyenként 40 fillérben; a buzafizetés pedig holdanként 3 literben 3 évi időtartamra megállapíttatik. 32. Ugyanaz a kerülettel szemben 1858 óta kezdődőleg 257 frt 20 kr. tartozásának elengedését kéri. Egyházmegyénk maga is képtelen levén kiadásait fedezni, Szódó helyett a fizetési kötelezettséget nem vállalhatja el, mindamellett is tekintettel ezen egyház méltánylást érdemlő kivételes helyzetére, anyagi zavaraiból kibontakozhatás czéljából csak ujabban is tanúsított áldozatkészségére, e kérelmét pártolólag terjeszti fel a kerületre, s a maga részéről is felkéri az egyházkerületet, hogy ezen régi tartozást elengedni és törölni kegyeskedjék. 33. Hasonlókép Szódó az általa kezelt lelkész-tanitói alapból 947 frt 46 kr. kölcsön vehetését kéri : Kérvénye és csatolt presbiteri, közgyűlési határozatai ellenmondásában levén, ily alakban nem tárgyalható, azonban ugy ezen, valamint az ezzel összefüggő kérdések elintézése szükséges levén, e rendezés Juhász Pál esperes és Pósa Béla tanácsbirákból álló küldöttségre bizatik. 34. Tergenye a tulajdonát képezett tanitói lak eladását tárgyazó adás-vevési szerződés jóváhagyását kéri. 1200 frt eladási összegen az egyház már előzőleg ingatlant szerezvén, s elvileg már, ugy az egyházmegye, valamint a kerület az eladásba beleegyezvén, a kérelemnek hely adatik s a szerződés végleges jóváhagyás végett a ker. gyűlésre felterjesztetni rendeltetik. 35. Zeliz adózási kulcsának arányosabb módon megváltoztatását czélzó határozatát legszívesebben hagyja jóvá s erősiti meg az egyházmegyei közgyűlés, mivel a szegényebb osztály eddigi túlterhelése helyett, a méltányosabb, igazságosabb birtok-