A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. május

13 óta Alsó-Várad viselte kamatos pénzzel, holott a •/. mellékelt jegyzőkönyvi ki­vonat szerint N.-Töre '/ 4-ed részben tartozik viselni minden egyházi terhet: miután a tárgyalás alkalmával kitűnt, hogy egyéb fizetési téle­lekben is N.-Tőre '^-od részében viseli az egyházi terheket: az egyházmegyei gyűlés ezennel megrendeli, hogy a tanítói fizetés javí­tására megállapított 100 frt éventei fizetéshez is '/ 6-od részben kö­teles járulni N.-Tőre közönsége. 34. Olvastatott a lóthi leányegyház folyamodványa, melyben templomépí­tés czéljából az egyházmegye, s egyházkerület terén a szokásos publicatió út­jáni könyöradomány gyűjtéséért esedezik : az egyházmegyei gyűlés előtt tudva levén a lóthi leányegyház korlátolt anyagi helyzete, melynél lógva a könyöradományt nem nél­külözheti: de ismeretes levén a templom építésének szükségessége is, nemcsak a hatósági körében levő egyházaknál hozza javaslatba annak segítését, hanem az egyházkerület elé is pártolólag terjeszti fel. 35. Olvastatott a tavali jegyzőkönyv 10. p. értelmében a g. k. sallai egy­házban felmerült panaszos ügyek elintézésére kiküldött bizottság jelentése, mely­ből kitűnik, hogy: 1. A temető névvel jelzett, s körül árkolt területre vonatkozólag egy­hangúlag nyilváníttatott, hogy annak kisebb, de használhatóbb része, temetke­zésre jelöltelett ki, s hogy ennek haszonvételét a lelkész élvezze ; a nagyobb, de vízmosásokkal rakott rész pedig, mivel a legetöböl lelt elfoglalva, kiadatott haszonbérbe a lakosoknak. Ezen munka által használhatóvá tett rész jelenleg iskolaalapul kezeltetik, melynek évi bére 38—40 frt. Ezen haszonbérből, es az iskolamulasztásokból alakult iskolaalap jelenleg 97 ft. 77 kr., mely a lakosok közt kikölcsönözve kamatoztatik a községi elöljáróság, nem pedig az iskolaszék, il­letőleg presbyterium felügyelete alatt. 2. A vadászati haszonbér, bár elsőben templom építésre ajánltatott, ké­sőbb a catasteri költségek fedezésére fordíttatott : miután az 1868-ki XXXVIII. t. cz. 121, 122. §-ai szerint az iskolai alap kezelésére az iskolaszék, illetve pedig a presbyterium van hivatva : az egyházmegyei gyűlés elnökileg megkerestetni határozza a Hont megyei alispáni hivatalt az iránt, hogy a jelzett iskolaalapot, il­letékes helyére az iskolaszék, vagy presbyterium kezelése s felügye­lete alá átadatni becses határozatával mielébb eszközölje. 36. Olvastatott Hont niegve közigazgatási bizottságának 1878. évi márcz. 7-én 366. sz. a. kelt, s a barsi ev. ref. egyházmegye segédgondnoka nsgos Konkoly Thege Pál urnák megküldött átirata, melyben azon tanítók érdekébeni intézkedéslételrei felhívás foglaltatik, kik az 1868. évi 38. t. cz. 142. §-a ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom