Szabadi István (szerk.): Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában I. (Debrecen, 2013)
I. A kollégiumi levéltár története
20 Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában I. ben így ír a levéltáros: „A régi rendszernek nyoma sem volt, csak halomba rakott könyvek, szétszakadt s egymástól elkeveredett füzetek, összezilált levelek mutattak vigasztalan képet a levéltárról. A ... visszaállított rend itt is csak időleges és felületes volt. Nagy vonalaiban a régi rendszert követte, amely nem volt fenntartható.” Bár a pusztulás általában nem volt jelentős, az alapítványi iratokat komolyabb kár érte. A kollégiumi levéltár történetében jelentős változást hozott az 1951. esztendő. Évtizedek óta szorgalmazta a Kollégiumot is fenntartó egyházkerület, hogy a kerületi és kollégiumi levéltár egyesüljön, erre az említett évben sor került: „Egyházkerületi levéltáros bemutatja az egyházkerületi levéltár szervezeti szabályzatát s az egyházkerületi tanácsnak erre vonatkozó 1951. évi 53. számú határozatát, amely szerint »Egyházkerületi tanács a kollégiumi levéltárt a Kollégium szervezetéből kiemeli és az egyházkerületi levéltárhoz csatolja« ... egyházkerületi közgyűlés az egyházkerületi tanácsa határozatát magáévá teszi”15. így 1952 januárja óta az intézmény hivatalos neve „Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár”. Ennek haszna és jelentősége elsősorban abban állt, hogy a két levéltár iratanyaga hamarosan egységes rendezési elv alapján nyert kialakítást, mely levéltári rendszer mind a mai napig él. Ez azonban még nem Nagy Sándor és közvetlen utódai munkájához kötődik. Fontos ennek a rendszernek az ismerete, mert még ma is van arra példa, hogy a levéltárban kutatók a Nagy Sándor-féle jelzetre hivatkozva kérnek ki anyagot! A kollégiumi és az egyházkerületi iratanyag két teljesen külön álló levéltárként, viszont egy helyen nyert elhelyezést, kerületi és kollégiumi szekcióként (a levéltár hét helyiségből - öt kisebb levéltári raktárból, egy iroda- és egy kutatószobából - állt). Nagy Sándor a kollégiumi anyagot tekintve meghagyta a Csikesz-féle, A-tól F-ig terjedő levéltári csoportokat, de azokon belül a fiókok iratait arab számokkal jelölve megbontotta16. A kor szellemének megfelelően addig példátlan központosítás zajlott le 1957- ben. A négy egyházkerület könyvtárait, levéltárait és múzeumait közös főigazgató alá rendelték Esze Tamás személyében. Ekkor vonult nyugalomba Nagy Sándor mint az egyházkerületi és kollégiumi levéltár igazgatója. Innen kezdve Esze Tamás ellenőrizte a levéltári rendezői munkát, 1958 januárjától ebben Kiss Sándor volt segítségére, mint megbízott levéltárkezelő. Nehezítette a levéltár működését, hogy a Theologiai Akadémia két raktárhelyiséget elvett a levéltártól szemináriumi és professzori szobának, pedig Esze Tamás is felszólalt ez ellen. Az iratok egy része az említett „kistanácsterem” padlóján hevert, az anyagot ismét a szét-15 Kivonat a Tiszántúli Református Egyházkerület Debrecenben, 1951. december hó 13. napján tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből. 112. szám. TtREL I.l.b. 381. Megjegyzésre érdemes, hogy a Nagykönyvtárat ugyanígy kivették a Kollégium keretei közül, az szintén egyházkerületi intézmény lett. 16 Lásd az adattárban az V. szám alatt. Az ott szereplő irat Nagy Sándor 1950. október 4-i jelentése, mely utoljára számol be önálló kollégiumi levéltárról. TtREL I.l.b. 381.
