Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1945-49

1947 - 1947. november - Jegyzőkönyv

- 155 — dött a gondjaira bízott intézet felett és erős akarattal, Istenben bízó léleko kel indította el az intézetet az összeomlás után. — Dr. Földy József 1947. március léével szintén megvált az iskolától. A latin és görög nyelv nagy szaktudással végzett oktatása mellett klasszikus, értékes irodalmi művek tolmácsolására is volt ideje és kitűnő görög szótárt szerkesztett. — Kovács) Lajos Jenő testnevelési tanár 1947. július léével nyugállományba helyez* tetett- A vallás* és közoktatásügyi miniszter úr később szolgálatba vissza* tartotta azzal, hogy végleges nyugállományba helyezéséről később intéz* kedik. Kovács Lajos Jenő a testnevelés korszerű tanításával, a pápai iskola régi dicsőségét és hírnevét újakkal gyarapította. Tanítványai kerületi és országos versenyen számos esetben első díjat nyertek, és intézetünk jó hír*< nevét öregbítették. Az ő működéséhez fűződik az új tornaterem megépí* tése és felszerelése, úgy, hogy az egész ország legelső tornaterme lett. — Nyugalomba vonult Ritoók István, a tanító,nőképző*intézet és leánylíceum kiváló ének* és zenetanára, 1946. évi november l*ével. Az egyházkerület életében minden fontosabb ünnepélyén egyik legkiemelkedőbb szám Ritoók István nagyszerű leánykarának szereplése volt- Csendes, a feltűnést kerülő nevelő volt, de aki hűséges munkájával tanítványai lelkében és hálás em*i lékezetében maradandó hatásokat váltott ki. — Állami szolgálatba tá* vozott Lőrincze Lajosné Vehovszky Erzsébet pápai, dr- Bódi Ferenc csűr* gói gimnáziumi és Rakottyai Győző csurgói mezőgazdasági középiskolai igazgató. . Lelkészi karban legfigyelemreméltóbb változás Végh János adorján* házai lelkipásztornak a pápai egyházmegye esperesi tisztségéről való le* mondása. Hiába volt lelkipásztortársainak, az egész egyházmegyei közgyű* lésnek a kérése, hogy szándékának a megváltoztatására bírja, Végh János megmaradt elhatározás,a mellett előrehaladott korára való hivatkozással (életerős 65 éves ember), hét évi esperesi működés után visszavonult, hogy minden idejét és erejét a gondjaira bízott gyülekezet szolgálatába állíthassa. Végh János rendkívül gazdag tapasztalatokkal, kiválói egyház* jogi tudással, teljes odaszentelődéssel vezette a gondjaira bízott egyház*­megyét- Egyházkerületünkben minden jó és hasznos munkát készséggel vállalt és apostoli lélekkel végzett el. Kívánatos lenne, ha valamilyen for* mában továbbra is igénybe vehetné az egyházkerület szolgálatát- Helyébe a pápai egyházmegye presbitériumai nagy egyetértéssel Császár Károly padragi lelkipásztort választották meg esperesnek. Az új esperes a fiata* labb lelkészi gárda egyik legképzettebb tagja. Theol. tanulmányait Pápán és a párisi theológiai fakultáson végezte. — Az őrségi egyházmegye pres* bitériumai egyhangúlag dr. Tornyos György körmendi ügyvédet, egyháza kerületünk jegyzőjét és tanácsbíráját választotta meg egyházmegyei gond* nokká. Dr. Tornyos György egyházi működése évtizedekre nyúlik vissza. Nincs, aki őt ne ismerné, s aki hálát ne érezne iránta áldozatQ.y szoígíát* lataiért- A legbonyolultabb jogi és pénzügyi kérdések az ő előadásában

Next

/
Oldalképek
Tartalom