Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1945-49

1948 - 1948. november - Püspöki jelentés

- 246 ­ügyelők beállítására, akik nemcsak ellenőrzik, hanem tanáccsal, útbaigazítással ellátják és a munkában is segítik a lelkipásztorok munkáját. Felhívja az egyházmegyéket, hogy ^nnek az ellen* őrzésének megszervezéséről a jövő évi közgyűlés elé jelentést tegyenek. e) különösen felhívja a lelkipásztorokat és espereseket, illetve egyházközségeket és egyházmegyéket az énektanítás fon* tosságára s ha az állami tantervben előírt óraszám nem elég az énekek alapos megtanítására, akkor állítson be a lelkipásztor külön énekórákat, amikor az összes növendéket össze lehet gyűjteni. Felhívja azért az egyházmegyéket és espereseket az énektanítás szigorú ellenőrzésére és az énektanítás ^eredményének számba* vételére. f) örömmel és Isten iránt érzett hálával jegyzi fel, hogy a mult évi ideiglenes theologiai internátus berendezése után végre elkészült a végleges theologiai internátus 70—80 bentlakó részére. A Pápán lakó theológusokon kívül a bentlakás minden hallgatóra kötelező, s ezzel az intézkedéssel nagy léptekkel halad előre egyházkerületünkben is a mostani és ezután következő lel* késznemzedékek nevelése. g) elrendeli, hogy a lelkésztovábbképzést a szabályren* deletben előírt módon minden egyházmegyében szervezzék meg Az egyházkerületi lelkésztovábbképző bizottságot a következő* képen alakítja meg- Elnök dr. Benedek Sándor theol. akadé* miai igazgató, egyházkerületi főjegyző, tagok: dr. Trócsányi Dezső, dr- Tóth Kálmán, Pataky László, Ölé Sándor és Kiss Sándor vallástanár. A közgyűlés felhívja a lelkésztovábbképző bizottságot, hogy munkáját azonnal kezdje meg­i) örömmel és hálával örökíti meg a szuplikáció rendsze* res bevezetését és ennek eredményét, ami felülmúlt minden vá* rakozást is. A szuplikációban részt vett a püspök, egyházkerü* leti főjegyző és a főiskolai gondnok mellett valamennyi theoló* gus, nagyon sok felkért lelkipásztor és a kollégiumnak több ta* nára. A szuplikáció megszervezését és irányítását dr. Benedek Sándor főiskolai igazgató végezte. Eddig készpénzben és ter* ményekben kb- 50.000 forint érték gyűlt össze. Egyházkerületi közgyűlés hálás köszönetet mond a szuplikáló lelkipásztoroknak 1, tanároknak, hittanhallgatóknak, a szuplikáció megrendezőjének és első sorban az adakozó gyülekezeteknek és gyülekezeti tagok* nak, azzal, hogy a mindenható Isten vegye kedvesen szolgálatú* kat és adományaikat és hogy találjanak boldogságot és örömet máskor is hasonló szolgálatban és hasonló adakozásban­j) elhatározza, hogy a szuplikáció t a következő nyáron is

Next

/
Oldalképek
Tartalom