Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943
1943. március - Oldalszámok - 6
- 6 reményben és szeretetben. Te adj őneki testi-lelki erősséget, sikert és áldást munkájára. Engedd, hogy a próbáitatások tüzében is lásson megnyilatko^ zott egeket. Áldd meg hazánkat, ennek kormányzóját, minden igaz és hív veze* tőit. Plántáld e nemzet fiainak szívébe amaz igazi bölcseséget, hogy meg* ismerhessék azokat, melyek igazán javukra vannak, ne adjanak hitelt a Sátán hitető beszédeinek, hanem keresvén először a te országodat és annak igazságát, mindenek megadassanak őnekik. Áldd meg a halál mezején küzdő testvéreinket. Te védelmezd, óvjad őket, hozd vissza őket épségben, diadallal, hogy viszontláthassanak édes hazát, édes otthont, édes családot. Adj békességet az emberiségnek, azt a békességet, amelyet egyedül Te adhatsz meg a téged félőknek. Emlékezzél meg rólunk jó Atyánk majd amaz utolsó időben, az ítélet nagy napján is. Tudjuk, szent rendelésed, hogy elmúljék földi életünk, kihull kezünkből a zsoltár, kihull kezünkből az evangéliom, hadd vegyék föl az újabb nemzedékek, hogy dicsértessék a te szent neved to* vább is, nemzedékről*nemzedékre! Akármit rendeltél is földi sorsunk felől, csak a te szent országodat terjesszed közöttünk, és engedjed, hogy akár mint küzdők, akár minit a te országodért való küzdelemben elesettek, de Te előtted diadalmasok, megnyerhessük mi is a számunkra is eltétetett üdvösséget, a Jézus Krisztus által. Ámen. 2. Dr. Balogh Jenő, az egyházkerület főgondnoka szeretettel köszönti a közgyűlés alkotó tagjait és az ülést megnyitja. A jegyzőkönyv vezetésére felkéri Németh Károly egyházkerületi lelkészi jegyzőt, akinek jelentése alapján az elnökség a közgyűlés határozatképességét megállapítja. Tudomásul szolgál. 3. Dr. Balogh Jenő főgondnok az egyházkerület nevében örömmel és szeretettel üdvözli a közgyűlés tartása alkalmából közelről és távolról összesereglett nagyszámú vendégsereget, közöttük első sorban fáji Fáy István államtitkár urat a magas kormány képviseletében, dr. Tasnádi Nagy András urat a képviselőház elnökét, Kapy Béla dr. dunántúli evang. püspököt és az erdélyi egyházkerület képviselőit, akiket hosszú-hosszú időig kénytelen volt nélkülözni az egyetemes egyház ünnepélyein; majd felkéri jegyzőt a távolmaradottakat igazoló jelentésének előterjesztésére. Jegyző jelenti, hogy távolmaradásukat igazolják a következő közgyűlési tagok: Jákóy Pál, dr. Kovács Gyula a mezőföldi egyházmegye gondnoka, dr. Szőke Lajos, vitéz Juhász Jenő dr., dr. Kenessey Kálmán, Chernel Ernő, Kovács Lajos, dr. Laky Dezső, dr. Konkoly Thege Sándor, Batta Béla, dr. László Sán-