Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943

1943. október - Oldalszámok - m01_14

- 14 ­és korpótlékának emelése is 30°/<>-ban állapíttassék meg, már­csak azért is, mert méltánytalan, hogy a lelkipásztorok, akik adó­zási szempontból magánalkalmazottaknak minősülnek és nem ré­szesülnek adómentességben, mint a köztisztviselők, kisebb il­letményt kapjanak, mint a velük egyformán kereseti és jöve­delmi adó fizetésére kötelezett magánalkalmazottak. — Fel­emelte a miniszter úr a segédlelkészek fizetéskiegészítő állam­segélyét és a káplántartási díjat is 90 P-re. Ennek folyósítása már meg is történt. Sok vitára adott alkalmat a lelkészek OTBA tagsága, mely­vita ez év elején elintéződött a lelkészeknek az OTBA-ba való felvételével. Ha hangzik is el itt-ott panasz a magas tagdíjak miatt, az azonban kétségtelen, hogy súlyos betegség, kórházi gyógykezelés esetén igen nagy segítséget jelent az OTBA, miért is köszönettel kell adóznunk a régi óhaj valóraválásáért. Mostoha elbánásban részesültek egyházközségeink iskola­és tanítólakás építése ügyében benyújtott segélykérvényei. Tel­jes tudatában vagyunk annak, hogy az államnak ma minden ere­jét elsősorban a hadiszükségletek fedezésére kell fordítani, harctéren küzdő honvédeink megfelelő felszerelése és ellátása minden egyéb szükségletnek eléje helyezendő. Azt is készséggel ismerjük el, hogy a lerongyolódva visszatért erdélyi és délvi­déki iskolák szükségletének kielégítése elsőrendű nemzeti érdek, de az új magyar nemzedék nevelése megköveteli, hogy az állam­kormány az anyaország iskoláinál jelentkező szükségletek fede­zésére is találjon módot, annak komoly mérlegelése mellett, hogy az egyházközségek iskolák fenntartásával milyen terhet vesznek le a még nyújtott államsegélyek mellett is az állam válláról. Az állam tulajdonképen saját terhein könnyít, amikor segíti az iskolafenntartó egyházközségeket, s önmagának tesz jó szolgálatot, mikor az egyházakat vallásos és nemzetnevelő munkájukban támogatja, annak megismerésével, hogy a/ állam mindig többet kap erkölcsiekben és lelkiekben az egyházaktól, mint amennyit az egyházaknak nyújt anyagiakban. Mindezeken felül az egyház és az állam mai rendszerében a nemzetállaim és a színmagyar reformátusság érdekei teljesen azonosak, úgy, hogy az állam, amikor a színmagyar reformátusságot segíti, önmagát erősíti. Amidőn egyházközségeinket és presbitériu­mainkat kérem figyelmeztetni, hogy a mai rendkívül 'nehéz időkben se hanyagolják el iskoláik és egyházi épületeik szük­séges tatarozását, hanem azoknak jókarban tartására minden ál­dozatot hozzanak meg, tisztelettel kérem, írjon fel egyházkerü­leti közgyűlésünk a VK miniszter úrhoz', hogy szíveskedjék

Next

/
Oldalképek
Tartalom