Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1943
1943. október - Oldalszámok - 170
— 170 — Az egyházkerület közgyűlése az egyházmegye javaslatát pártolólag felterjeszti a konventhez, mert a célszerűség mellett olcsóbb is lenne a tankönyv. 414. Figyelmet érdemlő a veszprémi egyházmegye közgyűlésének a keresztyén jellemmé való nevelés eredményesebbé tétele érdekében hozott ama határozata, hogy a naponkénti igeolvasás alkalmazásainak mozzanataiból (a III. osztálytól felfelé) néhány mondatot örökíttessenek meg írásban az iskolásokkal a tanítók, hogy a gyermekek öröme, gyarlóságaik s mások is mit mutatnak az Ige mérlegén. Erre külön füzet használatát rendelte el. Az egyházkerület közgyűlése dícsérőleg vesz tudomást a törekvésről. Felhívja az egyházmegyét, hogy jövő évi jelentésében adjon részletes jelentést az eredményről a többi egyházmegyében való esetleges bevezetés céljából. 415. Az egyházkerület tanügyi bizottsága megállapította a statisztikai adatokból, hogy egyházkerületünk 492 tanterméből csak 87-nek a felszerelése teljes, 405-é hiányos. Javasolja az egyházkerületi közgyűlésnek, kérje fel az egyházmegyéket, intézkedjenek az iránt, hogy az egyházközségek minden évben vegyenek fel költségvetésükbe oly összeget, hogy ezek a tanítás sikerét kockáztató hiányok lehetőleg 4—5 év alatt pótolhatók legyenek. De tudatában van a tanügyi bizottság annak, hogy a szemléltető eszközök beszerzését teljes mértékben nem bírnák meg az egyházközségek, azért az iskolai szemléltető eszközök csoportos, házi elkészíttetését javasolja azokkal a tanítókkal, akik 10 hónapnál rövidebb ideig (6—9 hónapot) tanítanak. Egyházkerületünkben a statisztikai kimutatás szerint csak az alsó tagozat 266 iskolájában tartott a tanév 10 hónapig. A többi tanító 6—9 hónapot tanított. Darabos számítás szerint több mint 300 munkahónap, ami 25 évnek felel meg egy tanerőre átszámítva, a tanügy szempontjából értéktelen, kihasználatlan maradt és ami évente megismétlődik. Javasolja az egyházkerület tanügyi bizottsága az egyenlő elbánás elve alapján és tanügyünk javítása érdekében, hogy kötelezze az évente 10 hónapnál rövidebb ideig tanító tanítókat a hajlamuk és tehetségük szerint választandó munkanem szerint (rajz, térképvázlat, fizikai eszköz, szöveges tábla stb.) szemléltető esközök csoportos készítésére. (Azaz 1—1 szemléltető eszközből annyi példányt, ahány iskola azt igényli majd.) Ez