Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942
1942. október - Oldalszámok - 16
- 16 veszi, a bizalom és szeretet kifejezéseként újra megválasztott Soós Károly esperest és vitéz Nagy Nándor egyházmegyei gondnokot, egyházi életünk évtizedeken át kipróbált és áldásos munkát végző kitűnő munkásait szeretettel üdvözli és Isten áldását kéri munkásságukra és a gondjaikra bízott egyházmegyére. 10. A komáromi egyházmegye 1942 szept. 10-én tartott gyűlésének 41. sz. határozatában jelenti, hogy 1943—45. évekre egyházkerületi rendes képviselőknek megválasztotta lelkészi részről Csekes Béla, Vágó Ede, Galambos Zoltán, Zsemlye Lajos lelkipásztorokat, dr. Szij Ferencet, Gyalókay Mikíóst, dr. Baranyai Dezsőt és vitéz Vásárhelyi Károlyt világi részről, — pótképviselőknek lelkészi részről Kur Géza, Földes Lajos, Nehézy Károly, Lelkes Ferenc lelkipásztorokat, világi részről dr. Démé Sándort, Csizy Istvánt, Szigethy Jánost, Udvaros Ferencet. Az őrségi egyházmegye 1942. évi augusztus hó 20-án tartott ülésének 27. sz. határozatával az 1943—45. évekre Somogyi Gyulát, Vörös Lajost lelkészi rendes-, dr. Széli György kir. közjegyzőt (Alsólendva), Chernel Ernő kőszegi főszolgabírót világi rendes-, Pataky Lászlót lelkészi pót-, Tuboly Aladár csonkahegyháti földbirtokost világi póttagnak megválasztotta. A veszprémi egyházmegye 1942 augusztus 27-én tartott közgyűlésének 69. sz. határozatával megválasztotta lelkészi rendes képviselőnek Somogyi Zoltánt, Szilassy Sándort, világi rendes képviselőnek dr. Cseresnyés Józsefet és Jákóy Pált, — lelkészi pótképviselőnek Hölgye Endrét és Vámos Gézát, világi pótképviselőnek dr. Kósa Jánost és dr. Tóth Lajost. Egyházkerületi közgyűlés a jelentéseket tudomásul veszi, a megválasztott egyházkerületi képviselőket igazolja és szeretettel üdvözli. 11. Egyházkerületi szavazatbontó bizottság beterjeszti 1942. évi április hó 16. napján tartott ülésében felvett jegyzőkönyvét és jelentését az elrendelt szavazások eredményéről. A bizottság a szavazatok felbontása után megállapította, hogy az elrendelt szavazásoknál a tanítóképviselők kivételével, hol 1—1 tisztségre két egyházközség nem szavazott, az összes tisztségekre beérkezett 297 egyházközségből 571 érvényes szavazat, melyből 1. egyházkerületi világi jegyzői tisztségnél dr. Magay Ferenc kaposvári kir. törvényszéki elnök 569, Jákóy Pál községi főjegyző 2 szavazatot nyert; 2. az egyházkerületi három lelkészi tanácsbírói tisztségnél Kiss Zoltán 557, Besse Lajos 530, Keresztes Gyula 377, Kovács Sebestyén József 126, Vörös Lajos 94, dr. Trócsányi