Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942

1942. október - Oldalszámok - 8

az egyházközségekben élő és állandóan nyilvántartott hadiárvák eltartása, szükséges gondozása, esetleg ápolása, nevelése és taníttatása terén akár a családjukban erre alkalmas egyén, akár — ha ilyen nem akadna —, a kirendelendő pártfogó, vagy gondozó a megfelelő intézkedéseket megteszi. Régóta várom, hogy a tisztelt kormánytól egyházunk is tüzetes tájékoztatást fog kapni a második világháború alatt gondozandó hadiárvákra nézve eddig tett és tervbevett intézkedésekről és amennyiben alkalom és különösen felsőházi hatáskörömben erre mód kínálkozik, mindent megkísérlek majd arra, hogy ezt az értesítést mielőbb megkaphassuk és annak alapján egyházi hatóságainkat és az egyházi tisztviselőket és szolgákat, akik között ebben az ügyben magamat az elsők közé tartozónak érzem, megfelelően értesíthessük. Míg azonban az esetek többségében elég lesz a keresztyén szeretettől vezetett gondozás, — ebben a néhány mondatban, amelyre ma idő van, felkérni óhajtom a főtiszteletű Közgyűlés alkotótagjainak és a közgyűlési nyomtatványok alapján egyházkerületünk más tagjainak szíves figyelmét arra is, hogy a hadiárvák védelmének, illetőleg gondozásának ügye, mint általában a fiatalkoruakra vonatkozó feladatok, nemcsak jelentősek, de bonyolultak is. Bonyolultak azért is, mert világszerte több országban megállapították, hogy a háborúk alatt a gyermekeket és ezek közt a hadiárvákat is főleg a felügyelet meglazulása, vagy hiánya miatt — az elhagyatottság különböző veszedelmei fenyegetik. E veszélyekkel szemben kétségtelenül első helyen áll a megelőzés jelentősége. Azért is kell a hadiárvát mielőbb, amennyiben családi viszonyai következtében sürgős, napokon belül gondozásba venni, mert e téren éppen a fiatalkoruaknak mai koraérett magatartása mellett a gondozatlanságból könnyen előállhat az erkölcsi romlás veszedelme, vagy bűncselekmény elkövetésének lehetősége. A kriminológia tételei mellett régóta kétségtelen az, hogy nem lehet kiindulni abból az általánosságból: vannak jó és vannak rakoncátlan gyermekek, vagy fiatalkorúak. A hadiárvákkal való elbánásnál is nagyon jelentős a megfelelő osztályozás és ennek keretén belül az egyéni elbánás alapgondolata. Amennyiben kivételes esetekben a gyermek vagy fiatalkorú környezete veszedelmes, vagy nem megfelelő, akkor ismétlem kivételesen nem lehet megelégedni a családi gondozással, amely pedig — bizton reménylem — az esetek túlnyomó nagy többségében a legmegfelelőbb, legtermészetesebb és célszerű módozat lesz. Ha az édesanyánál meghagyás, vagy ha az anya is elhalt, ugyanannak a családnak más tagjánál, pl. nagyszülőknél elhelyezés a megfelelő, akkor a hatóságoktól kérhető lesz az új hadigondozási törvényben bizonyára felemelendő segély: az úgynevezett „hadiárvajáradék". Erre nézve nyomatékosan hangsúlyoznom kell, hogy az 1933. évi VII. törvénycikkben megállapított hadiárvajáradékot már a törvény tárgyalásakor sem tartottam kielégítőnek s ennek felsőházi felszólalásomban nagyon élesen kifejezést is adtam, most pedig a drágaság növekedésével azt egyáltalában nem vélem megfelelőnek.