Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1942
1942. október - Oldalszámok - 53
- 53 alapítólevelét, amely alapítóleveleket az egyházmegyei közgyűlés a maga részéről jóváhagyott és mint a csurgói gimnázium fenntartója, az alapítványokért a vagyoni felelősséget is elvállalta. Egyházkerületi közgyűlés az alapítóknak a maga részéről is elismerő köszönetét fejezvén ki, az alapítóleveleket jóváhagyja, mégis azzal hogy az egyházmegye elfogadó és a felelősség viselését kijelentő nyilatkozatát az alapítványok kezeléséről és felügyeletéről szóló egyházkerületi szabályrendelet 14. §-ának 2. bekezdése értelmében a kezelésbe vevő jogi személy (egyházmegye) törvényszerinti képviselőnek, tehát az esperesnek és az egyházmegyei gondnoknak kell aláírni, hogy az alapítólevél ennyiben is eredeti okiratnak minősüljön. Ezt a kelléket nem helyettesítheti az egyházmegyei főjegyző kivonathitelesítő aláírása. 76- A belsősomogyi egyházmegye 56/1942. jkvi sz. határozata kapcsán jóváhagyás végett felterjeszti a Lugossv Antal kunszentmiklósi lakos által a csurgói gimnázium javára tett és »Lugossy Antal nyugállományú m. kir. g. őrnagy és neje szül. Keszék Anna alapítványa« nevet viselő 300 P-s alapítvány alapítólevelét, amelyen a 79/1941. egyházkerületi határozatban megjelölt hiányt pótolta. Egyházkerületi közgyűlés az alapítólevelet jóváhagyja, azonban az előző határozatban az alapítólevél mikénti aláírására vonatkozó figyelmeztetést itt is megismétli. 77. A komáromi egyházmegye 20 1942. jkvi sz. határozata kapcsán felterjeszti jóváhagyás végett az ekecsi református Nőegyletnek özv. G. László Károlyné örökös elnöknője bőkezű adományának felhasználásával gyülekezeti otthon építésének céljait szolgáló két katasztrális hold ingatlan szerzéséhez szükséges összegű »Hazatérés alapítvány« nevet viselő alapítványáról, valamint özv. Tok Mihályné ekecsi lakos által ugyanazon célból tett, ugyanolyan összegű »Beke Dávid alapítvány« nevet viselő alapítványról szóló alapítóleveleket. Egyházkerületi közgyűlés az egyházmegye útján visszaadja az alapítóleveleket az ekecsi ref. egyházközségnek azzal, hogy az alapítvány kezeléséről és felügyeletéről alkotott egyházkerületi szabályrendelet (1936. évi egyházker. jkv. melléklete) 13. §-ának rendelkezései szerint állítandó ki az alapítólevél és noha abban a kifejező és szép biblikus részek is bennemarad-