Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1941

1941. november - Oldalszámok - 10

— 10 — Nehogy félreértés legyen, amit már többször hangoztattam, ma is ismétlem, hogy sürgősen kívánatosnak tartom a széles néprétegek egészségügyi, lakásügyi, élelmezési és művelődési viszonyainak jelentékeny javítását, de emellett a lelkipásztorainkról és középiskolai tanárainkról való fokozottabb gondoskodást is. Tanárainkra nézve annyival inkább kérelmet kell előterjesztenem, mert hosszú közéleti munkásságom alatt akárminő hatáskört kellett is betöltenem, vagy bárminő kötelességeket végeznem, sohasem tekintettem magamat másnak, mint ilyen vagy amolyan szolgálatra kirendelt tanárnak. Ezzel a tanári együttérzéssel hangoztatom ma a rájuk vonatkozó kérelmeimet Lelkipásztoraink érdekében Ravasz László dr. püspök úrral együtt még a folyó év nyarán a konventi elnökség a tisztelt kormánynál hivatalos előterjesztést tett az 1913 : XXXVIII. t.-c. megalkotásával rendszeresített lelkészi korpótlékoknak 100°/

0-os valorizációja érdekében. Ez a szükséglet a református egyház javára évi 882.462'— P felvételét tette volna szükségessé. Ez előterjesztésünkben egyebek közt hivatkoztunk arra is, hogy ezt a korpótlékot törvény biztosította, hogy a legutóbb keresztülvitt állami illetményemelés alkalmával a lelkipásztorok korpótléka semmivel sem emelkedett, továbbá, hogy az idősebb, különösen a gyermekeiket házonkívül neveltető lelkipásztorok fokozottan küzdenek a megélhetés mindennapi gondjaival s ezt ma is nemes önmegtagadással és zúgolódás nélkül teszik. Kifejtettük, hogy a theologiai évfolyamokra az utóbbi években olyan kevesen iratkoztak be, hogy ez a szám felét sem teszi az utánpótláshoz szükséges hittanhallgatóknak. Ennek folytán lelkészhiányra kell felkészülnünk. Nagy sajnálattal kellett a költségvetés beterjesztése után, a legutóbbi napokban meggyőződnöm arról, hogy ennek az előterjesztésünknek nem lett meg a kívánt eredménye. Remélem és sürgetni fogom, hogy ez az illetményemelés mielőbb, más címen vagy más módozatok mellett (pl. különösen a hosszabb szolgálattal rendelkező, főleg a gyermekeiket házonkívül taníttató lelkipásztorok részére minél jelentősebb rendkívüli és kivételes államsegély engedélyezésével) mégis be fog következni. Tévedésnek kell minősítenem azt a többször hangoztatott állítást, hogy a magyar reformátusság hivatalos szolgái ez ideig nem törődtek a tanárok javadalmazásának kérdésével. Hosszú közszolgálatom egyik legszebb emlékének tekintem azt, hogy államtitkár koromban erős küzdelmek után sikerült akkor a tanári fizetésrendezést jelentékeny mértékben előbbrevinni. Azóta természetesen hosszú idő telt el és ennek a kérdésnek újabb megoldását most is szükségesnek és sürgősnek tartom. Sürgősnek annyival is inkább, mert a leghivatottabb tanügyi szakemberek, így két év előtt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem kiváló rektora, Domanovszky Sándor úr tüzetesen kimutatta: a jelenlegi tanári fizetésnek már is az a következménye, hogy az egyetemnek bölcsészettudományi karára csak kevesen és akkor is nem mindig a legkiválóbbak iratkoznak be, hanem igen sokan az újabban annyiszor