Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1941
1941. november - Oldalszámok - 43
— 43 — bérből semmi sem folyt be. A birtok kezelőjétől, Kisgyörgy János, máramarosszigeti gimn. igazgatótól olvértelmü közlés érkezett, hogy a haszonbérlővel az elszámolás folyamatban van s ennek megtörténte után az egyházkerületünket illető rész átutalása iránt intézkedik. Tudomásul szolgál. 65. Olvastatott az egyházkerületi pénzügyi bizottság javaslata a theologiai tanári kar fizetési szabályzatára vonatkozó és a tanári kar által készített tervezet tárgyában. A pénzügyi bizottság, tekintettel arra, hogv a theologiai tanári kar által készített fizetési szabályrendelet-tervezet, valamint a gazdasági tanács véleménye és az egyházkerületi elnökség álláspontja között e kérdésben ellentét nem mutatkozik, megfogalmazhatónak tartja már most e szabályrendelet végleges szövegét. Javasolja, hogy a szabályrendelet megszövegezésére kérje fel az egyházkerületi közgyűlés dr. Tornyos György egyházkerületi jegyzőt, figyelmébe ajánlván, hogy a szabályrendelet-tervezetet oly időben készítse el, hogy az megsokszorosítható és a jogügyi és pénzügyi bizottság tagjainak előzetes letárgyalás céljából kiadható és a jövő évi egyházkerületi közgyűlés napirendjére is kitűzhető legyen. Az elkészítésnél szem előtt tartandó szempontnak kívánná megjelölni a pénzügyi bizottság, hogy a szabályzat hozassék összhangba az egyházi törvény megfelelő szakaszaival és az egyházkerület teherbíró képességével is. Egyházkerületi közgyűlés a pénzügyi bizottság javaslatát magáévá téve, felkéri dr. Tornyos György egyházkerületi jegyzőt a szabályrendelet-tervezet megszövegezésére. 66. Olvastatott az egyházkerületi jogügyi bizottság véleménye a »Kőrössy Lajos és neje Fodor Ilona alapítvány« alapítólevelének Parragh Gábor érdekelt rokon részére kívánt módosítása tárgyában. Parragh Gábor az alapítólevélnek olyértelmű módosítását kérte és kívánta, hogy az alapítvány jövedelme négy, elsősorban igazolt rokon tanuló között maradéktalanul felosztassák és a felosztásnál a Pápán vagy vidékén lakó tanulók egyenlő arányban részesítendők, — vitatván, hogy az alapítványnak az egyházkerületi közgyűlés által megalkotott szabályzata az örökhagyó intencióival és az alapító akaratával megegyezik. A jogügyi bizottság részletesen megindokolt véleményében a kívánalom elutasítását javasolja, mivel az alapítványi szabályzat megfelel örökhagyó akaratának és a végrendelet intéz-