Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940
1940. január - Oldalszámok - 32
- 32 Takarékpénztár készfizető kezességet vállal és ezért épen úgy nem számít semmit, mint ahogy a Pesti Kereskedelmi Bank a hitelösszeg után nem számít kamatot. A hitelező intézet a hitel fedezésére 40.000 P kelet és lejárat nélküli váltót is kíván, melyet a belsősoímogyi egyházmegye elnöksége és a Dunántúli Bank és Takarékpénztár is aláír. A belsősomogyi egyházmegye elnöksége 10/1940. sz. végzéssel a szóbanforgó kölcsönt előnyösnek s a gimnázium javát célzónak látván,, az egyházmegye nevében engedélyt adott annak felvételére s a hitellevelet jóváhagyó záradékkal ellátta. Egyházkerületi közgyűlés a kölcsön felvételéhez, mint amely a belsősomogyi egyházmegyére igen előnyös, hozzájárulását adja. A kölcsön nyújtása kapcsán a Pesti Kereskedelmi Bank részéről a belsősomogyi egyházmegyének a felszámítandó kamatoknak megfelelő adomány juttatásáért s az egész ügy lebonyolítása körül tanúsított jóindulatáért dr. Chorin Ferenc alelnök úrnak, a kölcsön megszerzése körül tett önzetlen és buzgó fáradozásáért dr. Laky Dezső orszgy. képviselő, egyházkerületi tanácsbíró úrnak, a kölcsönért a készfizető kezesség vállalásáért, a Dunántúli Bank és Takarékpénztár Rt. igazgatóságának, különösen is dr. Matolcsy Sándor vezérigazgató úrnak, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály gimnázium igazgatótanácsa fáradhatatlan és áldozatkész elnökének hálás köszönetét és meleg elismerését fejezi ki, melyeknek tolmácsolására egyházkerületi lelkészi főjegyzőt felhívja. Egyben felhívja a belsősomogyi egyházmegye elnökségét, hogy a kölcsönügyletet a legközelebbi egyházmegyei közgyűlésen szabályszerűen tárgyaltassa le és az ügyiratokat további eljárás végett az egyházkerületi közgyűlésre terjessze fel. 43. A mezőföldi egyházmegye esperese felterjeszti a székesfehérvári egyházközségnek az egyházmegye elnöksége által jóváhagyott vallásoktatási szabályrendeletét és ügyrendjét. Egyházkerületi közgyűlés a bemutatott szabályrendeletet az egyházmegye elnökségének észrevételével jóváhagyja és megerősíti, a jóváhagyási záradék rávezetését elrendeli. 44. A mezőföldi egyházmegye esperese felterjeszti a székesfehérvári egyházközség vallástanító lelkészének díjlevelét 4 példányban az egyházmegyei elnökség által jóváhagyottan.