Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. november - Oldalszámok - m01_20

— 20 -tetett a kereskedelmi tagozatnak a gimnáziummal szorosabb kapcsolatba hozása ellen a mi pápai főiskolánkban, különösen azért, mert a tagozat növendékeinek jelentős része polgári iskolákból sorozódik s azok egészen más szellemet hoznak magukkal, mint a gimnáziumi tanulók szelleme. Ezen felül a kereskedelmi tagozat fenntartása sokba is kerül s a növendékek túlnyomó része más vallásfelekezethez tartozik. Midőn erről kötelességszerűen megemlékezem, legyen szabad egyúttal az esetleg másoknál is jelentkező hasonló aggodalmak kevésbbé megalapozott voltára is rámutatnom. Egyházkerületünket a kereskedelmi tagozat megszervezésére nagyon is komoly indokok vezették, mondhatni kényszerítették. Lehetetlen észre nem vennünk azt az óriási pálfordulást, mely már néhány évvel ezelőtt jelentkezett s évről-évre erősödik a művelt magyarság életviszonyaiban, mely a középfokú nevelés és tanítás elé a régiektől eltérő s új életfelfogáshoz alkalmazkodó gyakorlati célkitűzéseket szabott. Előttünk állt egyfelől az állástalan, vagy napszámos munkát végző diplomások nagy serege. Másfelől az ajtón kopogtatott az ú. n. zsidó-törvény is, melv szinte nemzeti kötelességgé tette a magyar kereskedelmi élet a közeljövőben minden bizonnyal jelentkező, azután napról-napra növekvő szakadékának betöltését, illetve e szakadékok betöltésére alkalmas magyar ifjúság nevelését. Nem mondom, aggodalommal tettük meg az első lépést, a tagozatba jelentkezés kihirdetését. Az első eredmény mindjárt reménységen felül volt: párhuzamos osztályt állíthattunk volna fel; ugyanez volt a helyzet a folyó tanév elején is, eleven bizonyítására annak, hogy ez a tagozat közszükséget jelent. Éppen nem állítható hát az, hogy erre a tagozatra a fenntartó testület ráfizetne, sőt ez idő szerint a szükséges beruházások mellett még a testvértagozatokat is segítheti. Ami azt a »más szellemet« illeti, mely megmételyezéssel fenyeget, erről a szellemről eleddig legalább sem a tanári kar, sem az igazgató, sem a felettes hatóság nem tud, de nem is tudhat, mert nincs, mert nem is lehet. Szomorú volna, ha a pápai kollégiumnak szinte a falakból kisugárzó, a tradicióban gyökerező, nemzedékről-nemzedékre örökségül maradt lelkiségét, — a Mándi Márton István kemény puritánizmusából, Bocsor István erős honszerelméből, Jókai tiszta ideálizmusából, Petőfi dacos önérzetéből, Antal Gábor bölcseségéből s az egészet arany lepelként átölelő mély vallásosság ragyogásából táplálkozó pápai kollégiumi szellemet nem egy ide bizalommal jövő és beilleszkedni vágyó gyermekcsoport, hanem a világnak nagy hatalmasságai is meg tudnák rontani. Akkor bátran be-