Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. november - Oldalszámok - 184

II. C) A dunántúli református egyházkerület bírósága időszaki tanácsá­nak Pápa városában 1940 augusztus 2. napján tartott ülésének KIVONATOS JEGYZÖKÖNYVE. Jelen vannak Medgyasszay Vince püspök és dr. Balogh Jenő főgondnok, később dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok elnöklete alatt Szűcs József, Lőke Károly, Kovács ^ Gyula, Konkoly-Thege Sándor, dr. Pongrácz József és Győry Elemér egyházkerületi tanácsbirák. A bíróság hetes tanácsban tárgyalta az egyes ügyeket. A jegyzőkönyvet Győry Elemér egyházkerületi lelkészi főjegyző vezette. 1. Tárgyalta a bíróság H. Nagy Sándor kisasszondi lelki­pásztor fegyelmi ügyét. Az első bíróság ítéletének azt a részét, mely H. Nagy Sándor az E. T. VI. tc. 46. §. A) 1. és 3. pont­jaiban meghatározott fegyelmi vétségekben vétkesnek nyilvání­totta azért, mert nevezett a II. tc. 10. .§. a), c) és g) pontjaiban előírt kötelességeit szándékosan megszegte, helyben hagyta, a büntetés kiszabására vonatkozó részét azonban megváltoztatta és panaszlottat az E. T. VI. tc. 47. §-ának d) pontja alapján hivatalvesztésre s az egyházi hivatal viselési jogától való vég­leges megfosztásra ítélte. Megváltoztatta az első bíróság ítéle­tének a költségekre vonatkozó részét is úgy, hogy H. Nagy Sándort végrehajtás terhével kötelezte 796 P 60 f perköltség­nek 15 nap alatt a belsősomogyi egyházmegye közpénztárába való befizetésére, a belsősomogyi egyházmegyét pedig arra köte­lezte, hogy ugyanezen idő alatt 418 P 84 fillért a mezőföldi egyházmegye pénztárába s 45 P 10 fillért az egyházkerületi pénztárnak előlegezzen. 2. Zsobrák János, Kovács Ferenc. Takács József és Godó István tanító, presbiterek kisasszondi lakosok ellen indított fe­gyelmi ügyben a mezőföldi egyházmegye megtámadott Ítéletét > az egyházkerületi bíróság időszaki tanácsa végzésnek minősítve, annak azt a részét, amely szerint a panaszlottakat a panasz­ban foglalt vádak alól felmentette, megváltoztatta s a belső­somogyi egyházmegye fegyelmi bírósága elnökségének 1938. évi június hó 27-én fb. 25/1938. szám alatt hozott, a fegyelmi eljárást megszüntető határozatát helybenhagyta. Helyben­hagyta a megtámadott határozat azon rendelkezését is, mely H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom