Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. november - Oldalszámok - 152

— 152 -­goztak. A vallástanítási és pedagógiai szemináriumaik iránt nagy volt az ér­deklődés. A .csőszi iskolát átadták az államnak. A nagy tél miatt a mulasz­tások száma emelkedett. A tanítók úgy iskolai, mint iskolánkívüli, missziói és kulturális feladataikat híven ellátták. Enyingen, Sáregresen és Kálozon új iskolák épültek. Kitűnő minősítést nyert 30 (47%), jelest 22 (34°/ 0), jót 7 (11%). elégségest 1 (1%), ne m minősíttetett betegség és katonai szolgálat miatt 5 (7°/ 0) tanerő. A hetedik osztály megnyitására megtették az intézkedést. f) Őrség. Vörös Lajos, az új tanügyi elnök, gondos jelentésben mutatja be iskoláik külső-belső képét. A nagy hideg, havazások és árvizek a rendes iskolába járást megnehezítették. Egyházasrádóc és Kerkáskápolna állami ki­segítő tanerőt kapott. Iskoláik az egész vonalon megújultak, a községek leg­szebb épületei közé tartoznak. Őriszentpéteren új iskola épült. Az iskolák környékének tisztaságára, virágosítására nagy gondot fordítanak. Néhány isko­lánál a bútorzat elavult. A tanítás az akadályok dacára ís rendesen folyt. „Több helyen kölcsöntankönyvtár is van" (!). A rendes, tiszta, értelmes tanuló­seregtől elütnek a szentgyöigyvölgyi I—II. osztályos, testileg és főként szel­lemileg satnya, többgenerációs egykegyermekek. Az iskolákat öntudatos val­lásos szellem hatja át. Sok szép rajzot és kézimunkát készítettek. Törekvésük, hogy regenerálják a régi őrségi fúró-faragó ezermester-nemzedéket. A tan­eredmény kiváló. Kitűnő iskolája volt 21 (68°/ 0), jeles 9 (29%), jó 1 (3%) és nem minősített 1 tanerőnek. g) Pápa. Az alapos és gondos jelentés szeretettel emlékezik meg a le­mondott Jakab Áron esperes tanügyi érdemeiről. „Iskoláik arculatán, egy-két halvány foltot leszámítva, a szokott kedves fény ragyog." Kitűnő a tanítók 79%-a: 48, jeles 16%-a: 10, jó 3%-a: 2 és elégséges 2%-a: 1. A somló­vecsei iskola megszűnt, Mihályháza ellenben kisegítő tanerőt kapott. A be­iratási díjak kimutatása szabályszerű. Az iskolai és vallásos ünnepeket min­denütt megtartották. A konfirmációi és továbbképzői vallásoktatást, ahol csak lehetett, lelkészek végezték. Püspök Úr özv. Medgyasszay Vincéné mezőlaki és Illyés Sándor rédei tanítókat igazgatói címmel tüntette ki. h) Tata. A katonai szolgálatra bevonult tanítókat vagy kartársaik, vagy más alkalmazott kisegítők helyettesítették. Több iskolát a katonaság vett hasz­nálatba. Ez akadályok a tanítás eredményét mégsem rontották. Püspök Úr Ölvedy István győrszabadhegyi és Bárányi József szomódi tanítókat igazgatói címmel honorálta. Bőnyrétalap új tantermet, Komárom pedig óvodát épített. Császáron és Mocsán megépült a harmadik tanterem. Az iskolák felszerelése pótlást kiván. Fűtési nehézségek, hóvihar, árvízveszély és népszámlálás miatt néhány helyen kényszerszünet volt. Az iskolai ünnepélyeket, vallásos és haza­fias nevelést, iskolánkívüli s missziói munkát előírás szerint végeztek. Naplók vezetése szabályszerű. Kitűnőre minősítettek 29 (49%)> jelesre 21 (35%), jóra 7 (12%) és minősítés nélkül hagytak 1 (2%) tanerőt. i) Veszprém. Az aggodalmak közt indult tanévben Isten megkímélte is­koláinkat súlyosabb próbáktól. Katonai szolgálat, zord idők és betegség ne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom