Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. november - Oldalszámok - 136

— 136 -­használt, hogy az összadósságból erre a földre eső résztörlesz­tési díjat s a földnek az adóját, mint haszonbért megfizeti, azonban ezt a kötelezettségét a lelkipásztor egyáltalában nem teljesítette, miért is a presbitérium a használati jogot vissza­vonta, a bérleti szerződést megszüntette s esperes intézkedését kérte. Darab Dezső lelkipásztor az egyházmegye elutasító hatá­rozatát a kerületi közgyűlés elé megfellebbezte. Fellebezésében előadja, hogy 9 év előtt azzal vette át a 2 hold rétet elődjétől, hogy ennek az adóját és résztörlesztését majd akkor tartozik fizetni, ha majd a 10 hold OFB földet mint lelkészi javadalmat megkapja s így majd jövedelme nagyobb lesz. Indokolása sze­rint a kötelezettség ilyen mértékét igazolja az a körülmény is, hogy amikor 1938-ban két presbiter őt ez üggyel kapcsolatban az espereshez feljelentette, ő az esperes erre vonatkozó felhívá­sára tisztázta magát s igazolását állítólag az egyházmegye espe­rese is elfogadta. Hangoztatja fellebbezésében, hogy a ráháruló kötelezettséget elismeri, csak azt nem, hogy ő azt eddig is tartozott volna, vagy most is tartoznék teljesíteni, hanem csak akkor, ha a javadalmi föld birtokbavétele után jövedelme meg­nagyobbodik. Egyházkerületi közgyűlés Darab Dezső fellebbe­zését elutasítja s az egyházmegye határozatát véglege­sen helybenhagyja s a lelkipásztort a 2 hold rétnek az egyházközség használatába való visszaadására s a hát­ralékos bér megfizetésére kötelezi. Indokolás. Lelkipásztor nem tagadja maga sem az eddig használt 2 hold rét után őt terhelő adó s rész­törlesztés fizetési kötelezettségét, csak azt vitatja, hogy erre csak a 10 hold OFB földnek, mint lelkészi java­dalom földnek elnyerése után lesz köteles. Azonban kötelezettségének ilyen formáját saját érvelésén kívül semmivel sem bizonyítja. Ez üggyel kapcsolatban az iratok között nincs olyan tartalmú irat, mely akár a lelkipásztor, akár az egyházközség szempontjából a használatbaadás körülményeit pontosan megvilágítaná. De az iratok között fekvő 1940 július 13-i presbiteri gyűlési határozatból az tűnik ki, hogy a lelkipásztor a 2 hold földet haszonbérleti szerződés alapján bírta s a haszonbérleti szerződésben foglalt bér fizetését el­mulasztotta s megtagadta. — Egyébként az egyházke­rületi közgyűlés 47/1926. sz. közgyűlési határozatával kimondotta, hogy: »a javadalmasok, ha csak külön egyesség közöttük és az egyházközség között nincs,

Next

/
Oldalképek
Tartalom