Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1940

1940. november - Oldalszámok - 13

- 13 — / Főtiszteletü Közgyűlés 1 Örömmel gondolok egyik néhány hó múlva ránk váró emlékezetes eseményre. A Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság a jövő tavasz­szal ünnepli majd megalakulásának századik évfordulóját. Ez a Képzőtársa­ság, amelyben Petőfi első verseit, Jókai a Tavasz zsebkönyvben is közzétett első novelláját felolvasta, — mindnyájunk szívéhez közel áll. Tisztelettel be­jelentem, hogy tervbe vett ünnepét én is most adományommal, később, ha Isten éltet, főgondnoki és egyéni munkámmal is minden tőlem telhető módon támogatni óhajtanám. Kérem a Főtiszteletü Közgyűlés alkotó tagjainak kegyes érdeklődését is. Nemzetünk haladásának biztos jele gyanánt, befejezésül fel kell említe­nem, hogy a nemzetvédelmi céloknak fokozatos fejlesztése mellett, ami ebben a világhelyzetben törvényhozásunknak legelsőrendű feladata, — a jövő évi állami költségvetésben a részünkről is évek óta sürgetett népjóléti és társadalom­politikai irányzat (más kiadásoknak háttéibe szorításával) mindinkább érvé­nyesül. Meggyőző bizonyítéka ennek az, hogy az 1941. évre a belügy­miniszter úr népjóléti és közegészségügyi célra százharmincmillió pengőt irányoz elő, tehát a széles néprétegek gazdasági, egészségügyi és művelő­dési erejének fokozására a legközelebbi jövőben ezt a jelentékeny összeget fel lehet majd használni. Ismerve református testvéreimnek felebaráti érzését és gondolkozását, nem is kell különösen hangsúlyoznom, hogy ez állami akció mellett a szegények gondozása és általában minden szeretetmunka ezen a nehéz télen mindnyá­junknak fokozott kötelessége lesz. Erre tekintettel megfontolható volna, hogy olyan egyházközségben, amelyben ezen a télen ekkora bajok jelentkeznek, a presbitérium mellett (amint Győry Elemér barátom ajánlja) külön szer­vezzék meg a szegénygondozást is. Hazánk számára a következő évtizedekre is buzgón fohászkodva az Úr Istennek örök irgalmasságáért, — közgyűlésünket elnöktársam őméltóságával együtt megnyitom. ii. Győry Elemér egyházkerületi lelkészi főjegyző jelenti, hogy a közgyűlés alkotó tagjai egynegyed részénél nagyobb számban vannak jelen, minek alapján dr. Balogh Jenő egyház­kerületi főgondnok úr megállapítja a közgyűlés határozatképes­ségét, a közgyűlést megnyitja és a közgyűlés jegyzőkönyvének vezetésére az egyházkerületi lelkészi főjegyzőt felhívja. Tudomásul szolgál. 4. Távolmaradásukat bejelentették: Dr. Hegedűs Lóránt, dr. Szász Károly, Nagy István, dr. Unghváry Antal, Izsák Aladár, dr. Fodor Vilmos, Papp K. Árpád, Konta Károly, dr. Konkoly Thege Sándor, Huszár Aladár, dr. Rácz Jenő, Eötvös Sándor, dr. Kenessey Pongrác, dr. Zsindely Ferenc, dr. Ba­ranyay Dezső.

Next

/
Oldalképek
Tartalom