Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1939
1939. február - Oldalszámok - 10
- 10 — hűségünk, odaadásunk, egyházi és hittestvéri készséges szolgálatunk megtartásának bizonyítására. Sokat emlegetett dolog ma Magyarországon a „felvidéki lélek". Én nem mondom, hogy ők felvidéki lelket hoznak. Mi a mi hegyeinken túl sokkal magasabbra emeltük a mi tekinteteinket. A szuverén Isten feltétlen hatalma alá helyeztük a losonci szerény theologiánkat. Itt egyenként és együttesen szereztük azt a tapasztalást, hogy mit jelent minékünk embereknek az élő Isten kegyelme. Egyedül erre támaszkodtunk. Előtte alázatossággal jártunk. A Jézus Krisztustól hűséget tanultunk. így lett a hitünk bizodalommal teljes akár az Úrra néztünk, akár az élet feladataira. Ezzel a bizodalmas hittel tekintünk utánuk és kísérjük figyelemmel a sorsukat az anyaegyházkerület anyaiskoláján. Hittapasztalásaink és az Istentől vett Ígéreteink azonosak Dunáninnen és Dunántúl. Ezek összekötöttek bennünket a múltban és szorosan ápolják kapcsolatainkat és együttélésünket a jövendőben is. Erre alapítva igérem a visszatérő Felvidék hűségét és ebben bízva hagyom a dunántúli egyházkerület anyaiskolájának ölén hűségünk zálogaképen a dunáninneni egyházkerület tovább itt képzendő theologus ifjúságát. 4. Lelkészi főjegyző jelenti, hogy az egyházkerületi közgyűlés alkotó tagjai egynegyed résznél nagyobb számban vannak jelen, minek alapján egyházkerületi főgondnok űr az ülés határozatképességét megállapítja és a gyűlés jegyzőkönyvének vezetésére Győry Elemér egyházkerületi lelkészi főjegyzőt felkéri. Tudomásul szolgál. 5. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok űr elnöki megnyitójában Isten iránti mély hálával emlékezik meg a Felvidék egy részének a cseh megszállás alól való felszabadulásáról és egyházkerületünk két nagy egyházmegyéjének: a barsi és komáromi egyházmegyének dunántűli egyházkerületünk kebelébe való visszatéréséről. Javasolja, hogy egyházkerületi közgyűlés köszöntse szeretettel a visszatért egyházmegyéket, azok református lakosságát és képviseletükben az egyházkerületi közgyűlésen megjelent Sörös Béla püspök urat, valamint a megjelenésben közéleti elfoglaltsága miatt akadályozott dr. Szilassy Béla egyházkerületi főgondnok urat. Sörös Béla dunáninneni egyházkerületi püspök szívből jövő szavai után, aki hangsúlyozottan kijelentette, hogy nem vendég, hanem testvérképen jött, nem is egyedül, hanem hozza magával az összes felvidéki hivek hűségét és édes családját, a losonci theologia 14 hallgatóját, egyházkerületi közgyűlés Isten iránti mély hálával és lelki örömmel jegyzi fel jegyzőkönyvében, hogy