Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1938

1938. október - Oldalszámok - m01_21

— 21 — nőnevelőjét v a Dunántúl egyetlen protestáns tanítónőképzőjét ha feladja, már pedig a tanítónőképző megszüntetése, a koro­nának a főről levétele az egész nőnevelő elsorvadását eredmé­nyezné: maga hajtaná,, illetve kényszerítené oda a dunántúli református középosztály leányait olyan — különben nagyon tiszteletreméltó — leányiskolákba^ hol református irányú ne­velésről nagyon természetesen szó sem lehet s ez a — reméljük nemsokára harmadfélszázezer. de harmadfélmillió más feleke­zetű között szétszórtan élő dunántúli reformátusság életgyöke­rére vetett feiszecsapás lenne olyan viszonyok között^ mikor a kötött házasságoknak p. o. az 1937. évben 54<>/o-a vegyes házas­ság s vegyes házasságot köztudomás szerint inkább a közép­osztálybeliek szoktak kötni. Mind a két fél érvelése oly erős, hogy az egyetemes konvent igazán nagyon nehéz kérdés előtt állana a döntésre nézve. De szerény nézetem szerint erre a Pókayné-féle döntésre nincs szükség. A törvény a »református egyháznak« engedélyez fenntartásra hat tanítóképző akadémiát, — a református egyháznak pedig nincs és nem is lesz több hat akadémiájánál. A nyíregyházai leánykálvineummal kapcso­latos tanítónőképzőt ugyanis nem a református egyház ^gye­teme s vagy annak valamely, iskolák állítására és fenntartására jogosított tagozata, hatósága, egyházközsége, egyházmegyéje, vagy egyházkerülete tartja fenn, hanem az Országos Református Lelkészegyesület^ mégpedig karitatív alapon, elsősorban a maga árvái,, a lelkészárvák részére. A nyíregyházai tehát kifejezetten társulat és nem a református egyház által fenntartott iskola s nagyon természetesen társulati annak tanítónőképző akadémiája is. Mert az 586. számú törvény nem helyezte és nem is helvez­hette hatályon kívül az 1868:XXXVIII. tc. 16—22. §-ait. Hogy a fenntartó Lelkészegyesület református jellegű, nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy az iskolát a református egyház tartja fenn. Meg vagyok győződve, hogy ha egyetemes konven­tünk és annak elnöksége ilyen értelemben tesz előterjesztést a közoktatásügyi kormányhoz és azt tekintélyének egész súlyával támogatja, a református egyház egyik tanítóképzőjét sem kell bezárni, nyilvánossági joggal megmaradhat a nyíregyházai is s megszűnik az a testvérharc, melytől a sötétebben látók már a magyar református egyház szétszakadását féltik. Tisztelettel kérem, hogy a fentirtakat, mint egyházkerületi közgyűlésünk javaslatát, további szíves eljárás céljából, méltóztassék az egye­temes konventre felterjeszteni. Örömmel jegyzem fel, hogy mult gyűlésünk óta egyházkerü­letünkben öt új tanítói állás szerveztetett: a bőnyrétalapi II.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom