Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1938

1938. október - Oldalszámok - m01_12

— 12 — ismeretlen. Hazánkban is a század elején kezdődött az első ilyen irányú mozgalom, a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen. Ennek akkor oka volt bizonyos elemeknek az egyetemen túlságos elszaporodása s nem egyszer provokáló magatartása. De hát ez ma már anachronizmus itt is. Jól tudom, 'hogy a keresztyén felekezetek vallásos jelvénye széles e világon a kereszt, a protestáns egyházaké is — kivéve Magyarországot. Itt a zivataros századok viharjai a református templomtornyokról lesodorták a keresztet s a csillagot tűzték fel helyébe. Tudjuk azonban, hogy ez a kettő tulajdonképen egyet jelképez: a Názáreti Jézus Krisztusban alászállott kegyelmet, váltságot és megtartatást; a csillag a kezdetet, a karácsonyéji csillagot, a kereszt pedig a véget, a golgothai kereszthalált. Olyan történelmi adottság ez azonban, amelyet ma még, különös tekintettel népünk, gyülekezeteink vallásos konzervativizmusára, figyelmen kívül hagyni nem lehet. Nem a kereszt kitűzése kelt énbennem aggodalmat, hanem az azt vegyes vallású közületekben megelőző viták s a vitáknak békességromboló hatása. Lelkipásztorkodásomnak két igen szép, igen kedves emlékét őrzöm. A század elején róm. kath. »atyafiak« templomot építettek X faluban. Az építési anyag már megvolt, de helyre kellett volna hordani s a legnagyobb részben iparosokból, munkásokból álló hitközségnek nem volt igaereje. Egy szép napon a református gazdák, minden kérés nélkül összebeszéltek, összeálltak s helyre hordták az építési anyagot — ingyen. Ez az egyik. — A másik a nagy háború utáni. Az X falui reformátusok a világháború végén elvitt harangjaik helyett új harangokat akartak 'beszerezni s e célból a presbitérium kiment egy napon a faluba önkéntes adományok gyűjtésére. Már a reggeli órákban megjelent a református lelkészi hivatalban pár kikelt arcú római katolikus atyafi s nagy méltatlankodással tettek ott panaszt azért a mellőzésért, sértésért, hogy a református presbiterek kihagyták őket a gyűjtésből. A lelkipásztor alig tudta megnyugtatni őket, és csak ügy, hogy önként felajánlott és be is fizetett adományukat hálás köszönettel elfogadta. És az X-i református harangokban nagyon sok róm. kath. önkéntes adomány cseng-búg és magasztalja a békesség Istenét. Ezt a lelket féltem én a keresztmozgalomtól, a mi dunántúli falvaink vegyes vallású lakosságának szeretetben összedobbanó lelkét. Ha ide is befészkeli magát az egymástól elfordultság, az idegenség, a gyűlölködés, akkor bizony mondom, hogy hiába hiszünk Magyarország feltámadásában. Nyomatékosan hangsúlyoznom kell ismét, hogy mind az,