Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1938

1938. október - Oldalszámok - 131

131 — mával. A Te anyaszentegyházadat is Te oltalmaztad a vérzivatarok évszá* zadaiban épp úgy, mint a csábítások és kísértések megtévesztő idején, hogy megálljon hit által rendületlenül amaz erős kősziklán, aki egyszer vettetett s aki az Úr Jézus Krisztus. Kegyelmedért imádkozunk a jöven* dőre is, hogy láttassék meg mirajtunk és maradékainkon nemzedékről nem* zedékre egyéni, családi, nemzeti és egyházi életünkben egyaránt. Közelebb* ről segíts minket, hogy minden mi mostani végzésünk legyen magvetés, mely a békesség, előmenetel és jólét kedves gyümölcseit teremje meg a ránk nézők boldogítására, a Te nevednek dicsőségére. Szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen. 2. Püspök úr meleg hittestvéri szeretettel köszönti a tanács­ülés megjelent tagjait s különösen dr. Darányi Kálmán volt m. kir. miniszterelnök,főiskolai gondnokot. Megindokolja a ta­nácsülés összehívásának szükségességét. Az országgyűlés két, oly törvényt alkotott, melyek iskoláink életébe mélyen belenyúl­nak. Az egyik szól a gyakorlati irányú középiskolai képzés be­vezetéséről, másik a tanítónőképzés reformjáról. Ezek értel­mében dönteni kell a felől, hogy pápai gimnáziumunkat úgy óhajtjuk-e fenntartani, amint ma van, t. i. hogy csak elméleti pályára készítsen elő, vagy pedig a felső osztályok párhuzamosí­tásával lehetővé tegyük azt, hogy gyakorlati irányú kiképzést is adhasson. A tanítónőképzés reformja tárgyában pedig a taní­tónőképző-intézetnek líceummá és tanítónőképző akadémiává átszervezéséről kell határozni a tanácsülésnek. Ezek után a jegyzőkönyv vezetésére ás a tárgysorozaton szereplő ügyek elő­adására felkéri Győry Elemér egyházkerületi lelkészi főjegyzőt. Tudomásul szolgál. 3. Napirend előtti felszólalásában püspök úr lendületes szavakkal emlékezett meg arról, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós Ö Főméltósága, Magyarország kormányzója a közeli napokban töltötte be 70. életévét. Ez alkalommal is kéri áldásos működésére és életére Isten gazdag áldását, egyben bejelenti, hogy az egyházkerületi elnökség annak idején táviratilag kö­szöntötte a kormányzó urat. Helyeslő tudomásul szolgál. Kormányzó úrtól a következő válasz érkezett: 7861/1938. A Kormányzó Ür Ő Főméltósága 70-ik születésnapja alkalmából a Dunántúli református egyházkerület nevében Méltóságod és dr. Balogh Jenő főgondnok úr Őnagymél­tósága által táviratilag kifejezett szerencsekivánatokért szí­ves köszönetét nyilvánítani méltóztatik. 9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom