Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1937
1937. október - Oldalszámok - 51
— 51 — és a járásbíróság a hagyatékot a végrendeleti örökösöknek adta át. A birtokbavétel mégsem történhetett meg, mert viták támadtak az örökhagyó halála után felmerült költségeknek kik által és milyen mértékben való viselése kérdésében. jefenti azután a kerületi ügyész, hogy az örökhagyó halálakor az alapítványul hagyott birtok bérbe volt adva 1939. évig terjedő időre Meisels Sándor és neje haszonbérlőknek, akik azonban még az 1935. évben a bérletet otthagyták és azt tényleg átadták dr. Kuli Lajos és neje kislángi lakosoknak. Ebben a helyzetben egyházkerületünk 1937. év május hó 10-én kelt szerződéssel a hagyaték tárgyát képező ingatlanokat 1942 okt. l-ig terjedő időre bérbeadta dr. Kuli Lajos és neje haszonbérlőknek, még pedig akként, hogy az évi haszonbér addig, amig a bérbeadók haszonbér-emelési jogukkal nem élnek, 1200 •-öllel számított holdanként 160 kg. dunántúli búzának a budapesti tőzsdén az esedékesség napját megelőzően 8 napon jegyzett középárnak megfelelő aranypengő pénzértéke. A bérbeadónak joga van a gazdasági év kezdete előtt 1/ 4 évvel elküldött értesítéssel a haszonbért 170 kg. búzabér pénzértékére emelni. Fenntartották a bérbeadók azt a jogot is, hogy a búza pénzértéke helyett a búzának természetbeni szolgáltatását kívánják. Az adókat és a közterheket a bérlők viselik, őket terhelik a tűzbiztosítás! díjak és az épületek és tartozékainak leltári karbantartási költségei is. Egyházkerületi ügyész jelenti, hogy a haszonbérleti szerződés Veszprém vármegye közigazgatási bizottságának gazdasági albizottsága előtt fekszik, jóváhagyó határozat még nem érkezett, az iratok között azonban elfekszik Veszprém vármegye közigazgatási bizottsága gazdasági albizottságának 2041/1937. Kb. számú határozata, amely a fentebb ismertetett haszonbérleti szerződést tudomásul vette. A gazdasági tanács a szerződés jóváhagyását javasolja. Az egyházkerületi közgyűlés a tett intézkedéseket megnyugvással tudomásul veszi és a bemutatott haszonbérleti szerződést jóváhagyja. 98. A kerületi és főiskolai gazdasági tanács bemutatja a Kőrössy Flóra-alapítvány alapító-levelét. Ezzel kapcsolatosan olvastatott özv. Fodor Béláné mezőszentgyörgyi lakosnak egyházkerületi közgyűlésünkhöz intézett kérvénye, amelyben azt kéri, hogy az alapító-levél úgy állíttassák ki, hogy ne csupán a pápai főiskola, hanem a nőnevelő-intézet növendékei is részesülhessenek az alapítvány kamataiban. Kéri egyúttal, hogy Izabella és Livia nevű leányai az alapítvány kamataiban már most részesíttessenek. 4*