Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1936
1936. október - Oldalszámok - 76
— 76 — megyék intézkedjenek, hogy a régebben kiemelt, más helyen őrzött, vagy lappangó anyag felkutattassék, számbavétessék és az egyházmegyei levéltárba visszahelyeztessék, végül, hogy ahol az egyházi levéltár anyaga közvetlen veszélynek van kitéve, az a tulajdonjog érintése nélkül letétként az illetékes egyházkerület levéltárába szállíttassák be. Egyházkerületi közgyűlésünk megállapítja, hogy boldogemlékezetü püspökünk, néhai dr. Antal Oéza áldozatkészségéből egyházkerületünknek a célnak teljesen megfelelő, újonnan épített levéltára van, amelyet az egyházkerületi levéltáros tökéletes rendszerrel kezel. Ebbe a levéltárba legtöbb egyházmegyénk levéltári anyagát már beszállította. Külön levéltára van a belsősomogyi ref. egyházmegyének, a csurgói gimnázium épületében. Az egyházmegye ennek a levéltárnak kezelésére a mult esztendőben választott fizetéses levéltárost, aki a levéltár rendezését megkezdette és jelentékeny részében már el is végezte. Az egyházkerületi közgyűlés egyébként felszólítja az összes egyházmegyéket, hogy levéltári anyagukat feltétlenül szedjék össze és a belsősomogyi egyházmegye egyházközségei ezt az anyagot a csurgói gimnáziumban levő egyházmegyei levéltárba, a többi egyházmegyék pedig a pápai egyházkerületi levéltárba haladéktalanul szolgáltassák be. Az egyházkerületi közgyűlés hálás köszönettel veszi, ha az egyetemes konvent levéltári bizottsága egy, a levéltárak kezelésére vonatkozó szabályzat-tervezetet készít és azt megtárgyalás céljából az egyházkerület elnökségéhez átteszi. ,110. Az egyetemes konvent a vallás- és közoktatásügyi miniszter űr 8666/1935. II. szám alatt kelt irata folytán felhívja a theologiai akadémiák, tanító- és tanítónőképző-intézetek igazgatóinak, valamint a lelkipásztorok és tanítóknak figyelmét arra, hogy a magyar népviselet és népművészet megmentésére vonatkozóan hozzájuk illetékes helyről érkező tanácsokat igyekezzenek a rendelkezésükre álló eszközök igénybevételével érvényre juttatni. Egyházkerületi közgyűlés ezt a konventi határozatot űgy a theologiai akadémia, mint a pápai nőnevelőintézet, továbbá az összes lelkipásztorok és tanító urak szíves figyelmébe ajánlja.