Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1936
1936. október - Oldalszámok - 106
— 106 — 170. Olvastatott az egyetemes konvent folyó évi 281. sz. határozata, melyben az elemi népiskolai beiratási díjak szabályszerű felhasználásával kapcsolatban közli, hogy a beiratási díjakról való elszámolástól a múltra nézve eltekint, jövőre azonban a szabályszerű kezelés tárgyában 185/1935. sz. egyházkerületi közgyűlési határozatunkkal egyértelmű rendelkezésre, illetve az idevágó 180/1935. sz. konventi határozat teljes végrehajtására hivja fel a többi egyházkerületet is. A közgyűlés a konventi határozatot tudomásul veszi. Egyúttal azonban felhívja az egyházmegyéket 185/1935. sz. közgyűlési felhívásnak szoros megtartására azzal a figyelmeztetéssel, hogy a benne foglalt rendelkezéseknek mindenütt szerezzenek érvényt. 177. Olvastatott az egyetemes konvent folyó évi 283/1936. sz. határozata, amellyel a népoktatásra hozott áldozatoknak az államkormány előtt is teljes kimutatása céljából kötelezi az egyházkerületek útján az iskolafenntartókat arra, hogy iskolai kiadásaik közé úgy a tanítók összes helyi, pénzbeli, termény, szolgálmány és egyéb természetbeli járandóságát, valamint az adókat, nyugdíjjárulékokat s összes dologi terheket pontosan felvegyék. Külön iskolai költségvetéseket és számadásokat készítsenek, az esperesek pedig a költségvetések átvizsgálásánál e határozat végrehajtását ellenőrizzék. A közgyűlés megállapítva azt, hogy a 253/1935. sz. konventi határozat útján megállapított új vagyonkezelési nyomtatványok használatával a konventi felhívás külön intézkedés nélkül is megvaiósul, felhívja az iskolafenntartókat pontos kimutatásra, a költségvetések összeállításánál pedig figyelmükbe ajánlja, hogy az iskolai költségvetésben a többi tétel megfelelő kitöltése mellett külön sorba jegyezzék be a tanterem haszonbérértékét is. 178. Olvastatott az egyetemes konvent folyó évi 289. sz. határozata a tanítói fizetéshátralékok ügyében, melyben sajnálattal értesülve arról, hogy a jelzett hátralékok kiegyenlítésére nem áll rendelkezésre államsegély, felhívja az egyetemes konvent a tanítói fizetéssel hátralékos iskolafenntartó egyházközségeket, hogy iskolai költségvetéseikben a folyó tanítói javadalmak mellett — ha másként nem lehet, több évre elosztva — a hátralékos tanítói fizetések fedezetéről is gondoskodjanak. Az egyházkerületi közgyűlés az érdekelt iskolafenntartó egyházközségeket a konventi felhíváshoz való alkalmazkodásra, az esperes urakat pedig a költ-