Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 28

— 28 — II. lelkészképesítő vizsgálat tárgyaiból is a vizsgát, érintetlen maradván a II. tc. 2. § 5. bekezdésében foglalt korlátozás. Egyszersmind utasíttatnak az egyházkerületek, hogy a két gya­korlati év felhasználására nézve saját hatáskörükben intézked­jenek. A kerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi s püspök urat felkéri, hogy a pápai, mezőföldi espere­sekből alkalmilag alakítandó bizottsággal a két gya­korlati év felhasználására nézve a következő közgyű­lésre javaslatot terjeszteni elő méltóztassék. 38. Igazgató-tanács jelenti, hogy az egyetemes konvent 2375/1935. sz. iratában kihirdetés végett közölte a püspöki hi­vatallal, hogy Biró Gyula nagyecsedi segédlelkész állítólag el­veszett második lelkészképesítő bizonyítványát érvénytelennek nyilvánította s a másodlat kiállítására az eredetit kiállító tiszán­túli egyházkerületnek engedélyt adott. A kerület közgyűlése a jelentést tudomásul veszi s a konvent felhívott határozatát ezennel kihirdeti. 39. Igazgató-tanács felterjeszti Lőke Károly esperes jelen­tését arról, hogy Molnár Bálint esztergomi kisegítő segédlelkész folyó évi március 10-én állásáról lemondott és más pályára távozott. A kerület közgyűlése a jelentést tudomásul veszi s amennyiben Molnár Bálint egy fél év alatt lelkészi pályájára vissza nem tér, segédlelkészi oklevelét ér­vénytelennek és semmisnek nyilvánítja s erről az egye­temes konventet értesíti. 40. Igazgató-tanács felterjeszti a gimnáziumi igazgató je­lentését a pápai ref. gimnázium 1934—35. évi állapotáról. A kerület közgyűlése a jelentést tudomásul veszi. 41. Igazgató-tanács bemutatja a dr. Jámbor György tan­ker. kir. főigazgató, mint miniszteri megbízottnak a pápai gim­náziumban tartott hivatalos látogatása alkalmával, 1935 január 17-én felvett jegyzőkönyvét. Tudomásul szolgál. 42. Igazgató-tanács bemutatja a VKM. 37.694—1935. V. 1. ü. o. sz. rendeletét, amely Apostol Bertalan és Tóth Sándor gimn. h. tanároknak 1935 szeptember 1-től 1936 augusztus 31-ig terjedő időre az állami rendszerű helyettes-tanári illetményeket az iskolafenntartó részéről biztosított 24°o-os hozzájárulás fi­gyelembe vételével fizetéskiegészítő államsegély címén kiutalja. Tudomásul szolgál. 43. Igazgató-tanács meleg pártolással terjeszti fel a gim-

Next

/
Oldalképek
Tartalom