Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 1_1

PÜSPÖKI JELENTÉS a dunántúli református egyházkerület 1935 szeptember 22-én Pápa városában tartandó közgyűlésére. I. 1. II. Rákóczi Ferenc a legelső szó ez első püspöki jelentésemben, mintegy szimbólumául azon mélységes hódolatnak, mellyel a nagy fejedelem áldott emléke iránt viseltetem, — nemcsak én pedig, hanem meggyőződésem szerint e közgyűlés minden alkotó tagja s az egész dunántúli református egyházkerület is. Április 8-án mult 200 éve, hogy a bujdosó magyarok csillaga messze innét, a Marmora partján, hosszú önkéntes számkivetés után, lehunyt. Hamvai azóta térben közelebb jöttek hozzánk, visszahozta azokat a fellángoló nemzeti kegyelet, hogy a történelmi események egy kegyetlen, soha meg sem is álmodott fordulata ismét elragadja tőlünk, ez idő szerint messzebb, végtelenül messzebb, mintha a rodostói sírboltban pihennének. A lélek azonban s az azt színültig betöltő emberi és hazafiúi erények fénye — a nagy magyar költőnek rá is és tán mindenek felett Reá alkalmazható remek megállapítása szerint — az időbeli eltávozás és mindinkább növekvő messzeség alatt immár ragyogó eszmévé változott s »nőttön nő tiszta fénye«, hogy őrcsillag legyen a ránk szakadt nagy éjszakában. De csak úgy, ha megértjük és követjük is ennek az éltető esz

1mévé magasztosult emberi nagyságnak a tanítását. Ha követjük a példát, mit ránk hagyott: a hazának a legkisebb magyar testvért is átölelő, mindenek felett való szeretetét; lemondást mindenről, ami az önös ember előtt érték, bármily igaz érték legyen is az — egyetlen egyért, a legmagasabb földi eszményért, ai nemzetért s azért a földért, mely annak a nemzetnek bölcsője, terített asztala és sírja is. Értsük meg, hogy ebbő;Í a szörnyű elvettetésből, a megalázottság, széttépettség és halálra keresettség siarlomházából nem a tőlünk érzésben, gondolkozásmódban, életfelfogásban és különösen érdekben idegen nemzetek,