Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1935

1935. szeptember - Oldalszámok - 1_1

PÜSPÖKI JELENTÉS a dunántúli református egyházkerület 1935 szeptember 22-én Pápa városában tartandó közgyűlésére. I. 1. II. Rákóczi Ferenc a legelső szó ez első püspöki jelentésemben, mintegy szimbólumául azon mélységes hódo­latnak, mellyel a nagy fejedelem áldott emléke iránt viselte­tem, — nemcsak én pedig, hanem meggyőződésem szerint e köz­gyűlés minden alkotó tagja s az egész dunántúli református egyházkerület is. Április 8-án mult 200 éve, hogy a bujdosó ma­gyarok csillaga messze innét, a Marmora partján, hosszú önkén­tes számkivetés után, lehunyt. Hamvai azóta térben közelebb jöttek hozzánk, visszahozta azokat a fellángoló nemzeti kegye­let, hogy a történelmi események egy kegyetlen, soha meg sem is álmodott fordulata ismét elragadja tőlünk, ez idő szerint messzebb, végtelenül messzebb, mintha a rodostói sírboltban pihennének. A lélek azonban s az azt színültig betöltő emberi és hazafiúi erények fénye — a nagy magyar költőnek rá is és tán mindenek felett Reá alkalmazható remek megállapítása szerint — az időbeli eltávozás és mindinkább növekvő messzeség alatt immár ragyogó eszmévé változott s »nőttön nő tiszta fé­nye«, hogy őrcsillag legyen a ránk szakadt nagy éjszakában. De csak úgy, ha megértjük és követjük is ennek az éltető esz 1­mévé magasztosult emberi nagyságnak a tanítását. Ha követjük a példát, mit ránk hagyott: a hazának a legkisebb magyar test­vért is átölelő, mindenek felett való szeretetét; lemondást min­denről, ami az önös ember előtt érték, bármily igaz érték legyen is az — egyetlen egyért, a legmagasabb földi eszményért, ai nemzetért s azért a földért, mely annak a nemzetnek bölcsője, terített asztala és sírja is. Értsük meg, hogy ebbő;Í a szörnyű elvettetésből, a megalázottság, széttépettség és halálra keresett­ség siarlomházából nem a tőlünk érzésben, gondolkozásmód­ban, életfelfogásban és különösen érdekben idegen nemzetek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom