Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 10

— 10 — egyenlőség helyes elvének keresztülvitelét, vagy az összes nemesi kiváltságok kiterjesztését a nem nemesekre, különösen pedig a nemesek közteherviselési kötelezettségének követelését, amely utóbbinak következtében, mint ismeretes, még a negyvenes években is több vármegyében heves pártkíizdelmek folytak. Annál nagyobb az előjogok birtokában levő főnemesnek az érdeme, mikor ez eszmének Magyarországon nagyhatású kezdeményezője és terjesztője volt. III. Széchenyi a nép javának előmozdítója. De habár Széchenyi alkotmányjogi reformkivánalmait törvényhozásunk rég átvitte az életbe, hagyott ő reánk olyan tanításokat is, amelyeknek valóraváltásán késő nemzedékek is munkálkodni fognak A Legnagyobb Magyar Írásaiból ma csak egyetlen-egyet idézek, amelyből immár 83 esztendő távolából a lángész összefoglaló erejét mutató intés hangzik felénk. Ismeretes, hogy Széchenyinél részben hazája összeomlása és általa előrelátott későbbi szomorú jövője a legnagyobb fokra növelte nemeslelkű atyjától örökölt súlyos idegbetegségét. Az első szörnyű rohamok enyhülésével többféle igaztalan váddal gyötörte lelkét és önmagát okolta nemzetének szerencsétlenségéért. E mélyen megrázó tragikus végnek is meg vannak feledhetetlen tanulságai. Beteges önvád volt, hogy Széchenyi, aki annyit tett és munkált embertársaiért, abban az első levélben, amelyet 1850. szept. 7-ről Döblingből irt titkárának Tasner Antalnak, szemrehányásokat tett magának, hogy a magyarokat, még a nőket is politikára tüzelte. Azután így folytatja: azt kellett volna célul kitűznöm, „egyesült erővel iparkodjunk azon, hogy Magyarországon egy ember se legyen födél és szakismeret nélkül, kenyér és ruházat nélkül és az erkölcsi műveltséget senki se nélkülözze" (Gróf Széchenyi István Levelei; az Akadémia megbízásából összegyűjtve; 111. kötet, 630. lap). Még most is fájdalommal gondolok arra az elemi csapásra, amely, úgy hallottam, több mint negyven, a közelben fekvő község lakóit súlyos jégkárral érte. E falvak egy részében sokan, de ezenfelül a közelgő tél idején, főleg a nagyobb városokban, a munkanélküliek ezrei közt hány ember fog rászorulni a lelki gondozáson feliil az emberbaráti jótékonyságnak nemes munkájára is. Nem szabad mindent az államtól várnunk; az egyházaknak és a társadalomnak is meg vannak e téren múlhatatlan kötelességei, amelyeknek teljesítésével egyidejűleg követjük a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak szociális parancsolatait és a Szentírásnak szociális tanításait. Akkor maradunk méltók Széchenyi emlékéhez, ha értékesítve egy évszázad tanulságait, ezt az intését is megszívleljük. Ma is hangsúlyozom: bármennyire örvendetes a mult század közepétől kezdve jelentkező haladás, ez idő szerint is feladatunk „a népnek széles rétegeit megfelelő társadalmi és gazdasági intézményekkel és a művelődés