Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1933

1933. április - Oldalszámok - 38

— 38 — végett visszateszi a tatai egyházmegyére és felhívja, hogy az alapító-levélben, vagy ahhoz fűzendő mellék­leten az alapítványt képező ingatlanokat telekkönyvi és helyrajzi szám megjelölésével, a művelési ág és terület feltüntetésével pontosan irja körül, értéküket állapítsa meg, a kataszteri és telekkönyvi birtokiveket és érték­és becsübizonyítványt csatolja s ezen pótlások után terjessze fel újból az egyházkerületi közgyűlésre, mert ezek nélkül az alapítvány állaga meg nem állapítható s kezelése nem ellenőrizhető. 66. Tárgyaltatott özv. dr. Györffy Zoltánné Bozzay Ida úrnő vörösberényi lakos ajánlata, mely szerint néhai férje aka­ratához híven köveskáli hat hold szőlőjét, kővágóörsi négy hold szántó- és rétbirtokát, továbbá két hold vörösberényi szőlőjét a rajta levő úri lakással, pincékkel, felszereléssel, a folyó évi terméssel átadja a pápai ref. főiskolának azonnal — a vörös­berényi ingatlan holtig tartó haszonélvezetének fenntartásával azzal a kikötéssel, hogy a főiskola élte fogytáig havi 150 P járadékot fizetne részére. Az ingatlanok cca 27.000 P, a fel­szerelések 2700 P értéket és 1400—1500 P jövedelmet képvi­selnek mérsékelt és óvatos számítás szerint, s e szerint az évi ráfizetés 3—400 P-re volna tehető, ezzel szemben állana a te­kintélyes értékű ingatlan, amelyhez a főiskola az özvegy halála után jutna. Gazdasági tanács az ajánlatot előnyösnek tartja és elfogadásra ajánlja. , Egyházkerületi közgyűlés az ügy felett való vég­leges határozatot elhalasztja s az iratokat egyházkerü­leti elnökségnek kiadja azzal a kéréssel, hogy a gazda­sági tanács egyházkerületi számvevők és esetleges má­sok bevonásával alakítandó bizottság és szakértők meghallgatásával a felajánlott birtok ügyét újból vizs­gáltassa meg, a birtok kezelésére vonatkozó tervet ké­szítsen, az özveggyel újabb tárgyalásokat és megálla­podásokat létesítsen és mindezek folytán a döntés meghozatalát az egyházker. elnökségre bizza és szíves figyelmébe ajánlja. Kéri a í. evi szüret közelségére tekintettel a sürgősséget. 67. Vikár Árpád magyarladi és Papp József lábodi lelké­szek kérik a szavazatmulasztásért rájuk rótt birság elengedését. Egyházker. közgyűlés felhozott indokaik alapján a bírságot kivételesen törli, erről a ker. pénztárt értesíti. Pápai ref. egyházközség 15.000 P évi ezer pengős rész­letekben folyósítandó segély megszavazását kéri templomépí­tési célra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom