Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1931
1931. május - Oldalszámok - 67
— 67 — magasabb fizetési osztályban levő tanítóik elhelyeztetnek s olyan tanerőt állíthatnak be, kinek csak kezdő fizetését biztosítanák. A kérdés ilyen megoldása is alig remélhető. 23 egyházközség az államsegély beszüntetése után a fent elősorolt tanítói állomásokat nem tudja fenntartani. Lelkésztanítóság utján, a jelentések szerint, a pápadereskei és vérteskethelyi iskolák működhetnének tovább. Egyházkerületi közgyűlésünk az E. T. I. t.-c. 67. § h) pontja szerint hatáskörében vizsgálat alá vévén a VK miniszter úr 800 113—1931. VIII. a. sz. alatti rendelkezését, elismeri, hogy a miniszter úr a tanítói fizetéskiegészítő állami segélyek beszüntetésével az 1924: IV. t.-c. és 1930:XLVII. t.-c. rendelkezései szerint, az azok által biztosított jogkörében járt el s eljárása, bár fájdalmas érzést vált ki, egyházunk önkormányzati jogait nem sérti. Éppen azért azt tudomásul veszi, felirattal az államkormányhoz nem él. Nyomatékosan hangoztatja azonban a népoktatási nyilvános tanintézetek felállítása és fenntartása tárgyában, az 1790—91: XXVI-ik alaptörvényben letett s az 1868: XXXVIII. t.-c. 10. §-ában is biztosított jogait s ezek alapján és figyelembevételével ismételten felkéri elnökséget, hogy különösebben az osztálytanítói és előkönyörgői állások fizetéskiegészítő államsegélyének további kiutalásáért, amennyiben az még lehető és eredménnyel biztatónak látszik, méltóztassék e tárgyalásokat a VK minisztériummal tovább folytatni, vagy újra felvenni. — Különben e tárgyban a következő határozatokat hozza. 1. Az e jegyzőkönyvi pontban felsorolt s az egyházközségek által ez idő szerint saját erejükből fenn nem tartható tanítói állomások nem szűntek meg, s jogában áll az illető egyházközségnek, azok bármelyikének, bármikor is, a viszonyok változásával, a törvény által megszabott módon rendes tanerővel újra betöltése és működtetése. 2. Az anyaegyházközségek törpe iskoláira nézve, hivatkozással a 840 -5/35—1929. számú VK miniszteri rendeletre is, megújítja és kiegészíti 30/1929. sz. a. hozott határozatát s kötelezi az egyházközségek lelkipásztorait, hogy a gyermekek tanítását már ez iskolai évben saját maguk vegyék kezükbe s végezzék azt a tanítói állomás helyi javadalmáért, valamint a fent irt miniszteri rendeletben kilátásba helyezett díjazásért. 5*