Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1930

1930. május - Oldalszámok - 25

— 25 — 39. A mezőföldi egyházmegyében a tisztújítás 1930— 1940. évekre megtörtént. Kerületi közgyűlés a mezőföldi egyházmegye újon­nan megválasztott tisztikarát szívesen üdvözli s műkö­désükre Isten áldását kéri. 40. Jelenti Püspök úr, hogy dr. Révész Kálmán, a tiszán­inneni egyházkerület nagyérdemű püspöke, a napokban töltötte be életének 70. évét, mely alkalomból őt igaz szeretettel üdvö­zölte. Kerületi közgyűlésünk bensőséges szeretettel és kedves visszaemlékezéssel üdvözli 70. életéve alkal­mából dr. Révész Kálmánt, a tiszáninneni egyházkerü­let nagyérdemű püspökét, akit mihozzánk a főiskolánál teljesített kiváló tanári szolgálatai révén, az együttmű­ködés és egyirányba való nemes törekvés kedves érzései fűznek s aki főiskolánktól megválása után is oly sok irányú és kedves jeleit adta irántunk való szeretete és jóindulatának. Bensőséges szeretettel kívánjuk, hogy református egyházunk eme kitűnőségét szellemi és testi erőinek teljességében az isteni gondviselés még sokáig éltesse és tartsa meg. 41. ORLE konferenciáját és közgyűlését egyházkerületünk­ben, a mezőföldi és a veszprémi egyházmegye területén, a Bala­ton kies vidékén, Almádiban és Polgárdin tartotta meg. Ügy egyházkerületünknek, mint a mezőföldi és veszprémi egyházmegyéknek is nagy örömére szolgál­nak a magyarországi református egyházunk felkent papjainak a mi egyházkerületünk területén tartott kon­ferenciái és közgyűlési tanácskozásai. Belsőséges érze­lemmel üdvözöljük az ORLE összes tagjait Balato­nunk kies vidékén és szivünk mélyéből óhajtjuk, hogy a közgyűlés tanácskozásai szent egyházunk külső és belső építése és továbbfejlesztése érdekében minél ha­tályosabbak legyenek, szivünk mélyéből óhajtjuk, hogy a béke eme nagyjelentőségű munkája áldásthozó le­gyen súlyos viszonyok között élő szent egyházunkra és imádott hazánk érdekeire. 43. Örömmel emlékezik meg Püspök úr Héjjas Zsig­mond komiósdi lelkésznek a kormányzó úr Őfőméltósága által a 4. osztályú m. érdemkereszttel történt kitüntetéséről, továbbá Peti Lőrinc bürüsváradi lelkész, egyházkerületi tanácsbirónak 50 éves lelkészi jubileumáról. Kerületi közgyűlés egyházkerületünk érdemekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom