Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1929
1929. szeptember - Oldalszámok - 100
=— lóö — a tótvázsonyi egyház panaszából a közoktatásügyi minisztériumnak arról a következetlen eljárásáról, mely a lekésztanítóságok ügyében rendelkező 228/1928. számú konventi és 225/1928. számú kerületi határozatoknak alapjául szolgáló 41.793/VIII. ü. o. sz. 1928. évi április hó 13-án kelt miniszteri rendelettel a leghatározottabb ellentétben áll s felkéri Püspök úr őméltóságát, hogy a minden valószínűség szerint tévesen kibocsátott 865/ 11—351/1929. számú miniszteri rendelet érvénytelenítése és a tótvázsonyi lelkésznek szabályszerű intézkedés alapján további tanítói működése érdekében eljárni méltóztassék. 221. A veszprémi egyházmegye a vonatkozó iratok kapcsán intézkedés végett jelenti a tihanyi egyház iskolájának nehéz és sürgős megoldásra váró állapotát. A tanterem sötét, egészségtelen és annyira rossz állapotban van, hogy nem lehet benne tanítani. Az egyház megfelelő építkezésre képtelen, sőt a tanítói nyugdíjjárulékkal is évek óta hátralékban lévén, a presbitérium a nyugdíjterhektől való megszabadulás és az iskolának a kir. tanfelügyelőség által kilátásba helyezett hatósági bezárásától megmenekülés érdekében az iskola nyilvánossági jogának megszüntetését határozta el azzal a kiegészítéssel, hogy a lelkész magániskola gyanánt vezesse tovább az oktatást és a beiratkozás s vizsgáztatás a balatonudvari iskolában történjék. Az egyházmegyei közgyűlés nem járult hozzá az iskola bezárásához, sőt helybenhagyta az esperes azon rendelkezését, hogy további törvényes intézkedésig maradjon minden a régiben, mert félő, hogy az iskola megszüntetése maga után vonja a tihanyi félszigeten az evangéliumi világosság kialvását. Az egyházmegye kéri az egyházkerületet az iránt való intézkedésre, hogy a tihanyi egyház megszabaduljon a tanítói nyugdíjterhektől, a tanterem megfelelő állapotba hozassék s az iskolát a kir. tanfelügyelőség nyilvánossági jogától meg ne foszthassa. Az egyházkerületi közgyűlés helyesléssel fogadja a veszprémi egyházmegye intézkedését a tihanyi iskola ügyében s a maga részéről sem járulhat hozzá az iskola nyilvánossági jogának feladásához egy olyan exponált helyen, melynek nagy jövője hihetőleg az egyházra nézve is kedvezőbb állapotokat hozhat. Az iskolaterem megfelelő rendbe hozatalának segélyezését a közgyűlés a pénzügyi bizottság pártfogó jóindulatába kéri. Felkéri egyúttal a közgyűlés püspök úr őméltóságát arra, hogy a tihanyi egyházat terhelő tanítói nyugdíjjárulék