Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1925

1925. szeptember - Oldalszámok - 1_14

— !4 tetéseknél figyelembe venni és őket magasabb fokozatba, illetőleg magasabb osztályba elővinni sziveskedjók. Fájdalom, az előléptetések ideiglenes szünetelése miatt ez a kérés egyelőre csak jámbor óhaj marad, de az állami pénzügyeknek rendbe jövetele után remélhetőleg a felterjesztések nagyobb része eredményes leend. A kitüntetett igazgató-tanítók egyházmegyénként a következők: a) A belsősomogyi egyházmegyéből: 1. Arany Bálint (Rinyaujlak), 2. Gál István (Rinyaszentkirály), 3. Biró József (Homokszenfgyörgy), 4. Boros István (Somogyviszló), 5. Darab Lajos (Somogycsurgó), 6. Fekete Károly (Rinyaújnép), 7. Szabó Antal (Görgeteg). b) Drégelypalánk: 1. Tóth István (Nógrádverőce). c) Mezőföld: 1. Borsos Endre (Lepsény), 2. Harák Béla (Füle), 3. Szabó Sándor (Polgárdi), 4. Tóth Sándor (Mezőkomárojn), 5. Yincze Sándor (Enying). d) Őrség: 1. Kánya Lajos (Kerkanémetfalu), 2. Rábayné Johannovich Jusztina (Körmend), 3. Soós Gyula (P.-Rádóc). ej Pápa: 1. Barabás Lajos (Nagyacsád), 2. Jílek Ferenc (Pápa), 3. Parragh Dezső (Nagypirit), 4. Szeremley Lajos (Tápszentmiklós), 5. Tóth Kálmán (Tapolcafő). f) Tata: í. Szili György (Ács), 2. Zsemlye Gyula (Nagyigmánd). g) Veszprém: 1. Fejes Aladár (Nemes- ós Nag.ypécsely), 2. Gulyás Ferenc (Kádárta), 3. Kun Lajos (Köveskál). Amily örvendetes a tanítás terén elért eredmény, épp oly sajnálatos, hogy lelkész és tanító között a viszony több helyen nem olyan, mint amilyet egyházi életünk szempontjából kívánatosnak tarthatnánk. Ezzel a kérdéssel kerületi lelkészértekezletünk is foglalkozni fog, de ez a kérdés kell, hogy egyházmegyéinknek ós egyházkerületünknek is gondját képezze. Ahol az egyház belhivatalnokai között nincs meg a kellő harmónia, ott ezáltal maga az egyházi élet szenved és ezért minden eszközzel oda kell törekednünk, hogy ezt a harmóniát azokon a helyeken, ahol megzavartatok, helyreállítsuk. Fontos kérdése egyházunknak tanítóinknak* református szellemben való képzése. A. kommunizmus idején tapasztalt viselkedése igen sok tanítónak intő jelül szolgálhat arra, hogy az egyház ezt a képzést ne hanyagolja el tovább és tegyen meg minden lehetőt, hogy ha önálló tanítóképzőintézetet felállítani nem tud, legalább azokat a tanítónövendékeket vagy tanítójelölteket, kik református egyházi szol-