Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1923

1923. május - Oldalszámok - 40

- 40 — egyházkerületi közgyűlés, hogy legalább azok a növen­dékek, akik lelkészi pályára készülnek és a tanítónőképző növendékei, bibliakörökben foglalkoztassanak s így ismer­jék meg a lelkészi s illetve tanítói hivatás magasztos jelentőségét. 3. Mint a pápai, úgy a csurgói főgimnáziumban is a magyar cseikész-szövetségbe való belépéssel, annak szabályai szerint és a cserkészet történetében kialakult komoly valláserkölcsi alapon vezetve megindítandó a jellemképzés terén oly kiváló eredményeket felmutató cserkészmunka. 4. Mindegyik intézetünkben a téli hónapokban az ifjúság lelki szükségletének és érzelmi világának meg­felelő ifjúsági istenitiszteletek tartandók. Mindezen munkák bevezetéséről és azok eredményé­ről az illetékes tanárkarok minden iskolai év végén külön jelentést tartoznak küldeni az egyházkerületi belmissziói bizottság utján az egyházkerületi közgyűlés elé. 87. A belsősomogyi ref. egyházmegye 5. a) számú határo­zata a belmissziói bizottság megalakításáról tudomásul szolgál. 88. A dunántúli ref. egyházkerület lelkészképesítő bizottsá­gának jegyzőkönyve 1922 dec. 11-ről és 1923 március 14—15-ről. A közgyűlés a jegyzőkönyvekből tudomásul veszi, hogy a lelkészképesítő vizsgálatot Horváth Imre általános elégséges, Darab Ferenc általános jó osztályzattal letették. 89. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 50506. VIII. a. ü. o. 1923. számú leiratával értesít, hogy a komáromi ref. elemi népiskola építésére 9,000.000 K segélyt engedélyezett. Az egyházkerületi közgyűlés ezen egyházi és nem­zeti szempontból eléggé fel nem értékelhető adományért gróf Klebersberg Kunó vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek hálás köszönetet mond és felkéri az egyház­kerület elnökségét, hogy ezen köszönetet alkalomadtán személyesen tolmácsolja. 90. A veszprémi egyházm. esperesének jelentése a tapolczai hitoktató díjazása tárgyában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom