Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1922

1922. június - Oldalszámok - 27

— 27 ­püspök, mint idősebb társelnök, jegyző Vargha Kálmán kerületi aljegyző, aki a bíróságnak nem tagja. Biróság tagjai: Csomasz Gyula, Czeglédy Sándor, dr. Darányi Kálmán, Demjén Márlon, Kis József, dr. Miskolczy Imre, Kulin Sán­dor, Kenessey Gyula, dr. Antal Géza. Elnök közli, hogy a biróság, mint fegyelmi biróság foglalkozik a somogyjádi fegyelmi üggyel. Tárgy: Varjú József s tarsai és Izsák Aladár lelkész somogyjádi lakosok közötti peres ügy. A kerületi biróság alakul a fentebb elsorolt elnökségből és bírósági tagokból, mint fegyelmi biróság. Elnök megállapítja, hogy a biróság szabályszerűen határozat­képes számban alakult meg. Elnök felteszi a kérdést, hogy van-e érdekelt a biróság tagjai között, de érdekeltséget nem jelent senki. Elnök bejelenti, hogy a felek a tárgyalás helyéről és idejéről értesítve lettek. Az érdekelt felek közül megjelentek: Izsák Aladár lelkész, Varjú József, Varjú Károly, Nagy Túrós Pál. Felhívja Csomasz Gyula tanácsbirót az ügy ismertetésére, melynek megtörténte után elnök a tárgyalást berekeszti. Zárt tanács­kozás után nyilt ülésben kihirdeti a biróság egyhangúlag hozott következő Ítéletét: ítélet: A dunántúli református egyházkerület bírósága mint II. fokú fegyelmi biróság Pápán, 1922. évi junius hó 7-én tartott ülésében a belsősomogyi református egyházmegye fegyelmi bíróságának Somogycsurgón, 1921. év julius hó 5-én tartott Ülésében hozott azon Ítéletét, mellyel Varjú Károly, Nagy Túrós Pál, Kiss József és Tóth Járfás József somogyjádi lakos presbitereket az E. T. V. törvénycikk 34. §-ának 1—4. pontjaiban meghatározott fegyelmi vét­ségben bűnösnek mondja ki s ennélfogva a 35. § e) pontja alapján főbüntetésül a presbiteri állás viselésétől véglegesen, a hivatkozott § f) pontja alapján pedig mellék­büntetésül a választási jogtól 5 évre megfosztja és őket egyetemlegesen 1237 korona perköltségnek a belsősomogyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom